-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Idén is várják a sportolni, pihenni vágyókat a Csónakázó-tónál
Az idei az ötödik szezon a Csónakázó-tónál, ahol hivatalosan május elsejétől fogadják a „nagyközönséget”, az oktatás és az edzések már zajlanak egy ideje.
A hét minden napján várják itt az aktív kikapcsolódást szerető gyerekeket, felnőtteket, családokat és a romantikus kikapcsolódásra vágyó párokat. Naponta 10 és 19 óra között tartanak nyitva, az utolsó csónakot 18 órakor adják ki, hiszen a vendégek többnyire egy órás csónakázását választanak, ez a legnépszerűbb szolgáltatás. Aki akar, kajakozhat, kenuzhat, és van két vízirájder is, ami a kerékpár és a kajak-kenu jópofa kombinációja. A mentőmellény használata kötelező.
Árlista
4 személyes csónak 1.500 Ft/óra
7 személyes kenu 4.000 Ft/ óra
4-5 személyes kenu 3.000 Ft / óra
3 személyes kenu 2.000 Ft / óra
2+1 személyes kajak 2000 Ft / óra
1 személyes kajak (felnőtt, gyerek): 1 500 Ft / óra
SUP: 1 500 Ft / óra
A Székesfehérvári Tankerülettel történt megegyezés szerint tartanak itt iskolai testnevelésórákat, illetve van oktatás, edzés is, ezért mindenképpen érdemes előre bejelentkezni a +36-30-450-9210 vagy a 06-22-322-993 telefonszámon, illetve a vitalclub@vitalclub.hu címen.
A legközelebbi esemény június 4-én lesz a tónál a gyerekeknek Sulisárkány címmel, majd június 5-én a felnőtt csapatokat szólítják meg egy roadshow jellegű programmal.