Idén is remekeltek a tópartisok

 A tanév végéhez közeledve a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola is összegyűjtötte azokat az eredményeket, amelyeket diákjai különböző versenyeken elértek. A diákok közül tizenegyen jutottak tovább az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, így összesen hét tantárgyból képviselték az intézményt az országos döntőn.
2012.05.07. 14:26 |
 A tanév végéhez közeledve a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola is összegyűjtötte azokat az eredményeket, amelyeket diákjai különböző versenyeken elértek.
 Több tantárgyi területen is bizonyítottak a 2011/2012-es tanévben a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai. Ezeket gyűjtötte össze most, a tanítási év végéhez közeledve az intézmény. A tópartisok versenyeredményeire így is szeretnék felhívni a figyelmet és ezzel mondanak egyúttal köszönetet is az őket segítőknek. "Biztos, hogy sokaknak nagy örömet szerzünk majd ezzel az összeállítással. Egyúttal köszönetünk jele is ez a büszke szülőknek, a kiváló teljesítményt nyújtó gyerekeknek és a háttérben álló, de szeretetteljes, magas színvonalú szakmai munkát végző tanároknak." - fogalmazott Dr. Vizi László Tamásné igazgató. A diákok közül tizenegyen jutottak tovább az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, így összesen hét tantárgyból képviselték az intézményt az országos döntőn. Két nyolcadik és egy huszadik helyezést értek el a tópartis tanulók.
További számos országos és megyei versenyen szerepeltek sikeresen a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai. Ezek listája az alábbiakban olvasható:
 
Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny:
Hodula Ildikó 11. A - megyei döntőn 2. helyezés
Országos döntőn való részvétel 2012. októberében Sátoraljaújhelyen
 
Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny:
Mórocz Kata 12. C - megyei döntőn 1. helyezés, országos döntőn 10. helyezés
 
Szép Magyar Beszéd verseny:
Filó Dóra 11.C - megyei döntőn 1. helyezés, országos döntőn részvétel
Felkészítő tanár: Dr. Kovácsné Romsits Mária
 
A pannonhalmi Kárpát-medencei Cultura Nostra nemzetközi történelmi verseny 
8. helyen végzett a 11. A osztály csapata: Nagy Dániel, Schweighard Milán, Szöllősi Kristóf - 11. A
Felkészítő tanár: Brunner Éva
 
„Elnököltünk” Uniós vetélkedő:
országos döntőn 7. helyezést ért el a 11. C osztály csapata: Schlett Bálint, Senkár László, Jeszenszky Dániel, Major Zsombor
Felkészítő tanár: Radnai Béla
 
Szóval!? Országos Vitaverseny Közép-dunántúli regionális döntője:
1. helyezést ért el a "Charlie angyalai" csapat (11. A): Cseh Dorina, Hodula Ildikó, Varga Zsuzsa
Felkészítő tanár: Radnai Béla
 
Nemzetközi angol nyelvű szónokverseny:
Szepesvári Pálma 12. A – regionális fordulón 1. helyezés, országos döntőn részvétel
Felkészítő tanár: Kasper Teréz
 
Országos Népművészeti Verseny:
döntőbe jutott Tar Viktória, Glócz Vendel 11/3 osztály
Felkészítő tanár: Illés Orsolya
 
„Mit teszel a Drogmentes Magyarországért” című országos rajzpályázat:
850 mű közül 3. helyen végzett Turzó Kristóf 11/3 osztályos tanuló alkotása.
 
Országos Ifjúsági Szólótáncverseny:
Sáfrán Balázs 11. C - ezüstpityke díj
 
Közlekedésbiztonsági Kupa - kerékpáros kategória:
Rivnyák Tímea 9. B – megyei döntőn 1. helyezés, országos döntőn részvétel
 
A Magyar Köztársaság "Jó-tanuló - jó sportoló" kitüntetésében részesült:
Tálas Zsuzsa 12. A osztályos tanuló, válogatott röplabdás
 
Országos Röplabda Diákolimpia - Békéscsaba:
Tóparti Gimnázium leány csapata 1. helyen végzett: Tálas Zsuzsa 12. A, Antal Anett 12. A, Dzunic Anna 12. A, Kelbert Fruzsina 12/4, Sólyomvári Evelin 9. B, Földi Luca 10. C , Krausz Dóra 12. D, Imre Lilla 12. D, Banka Eszter 10. D, Gáspár Eszter 10. B
Felkészítő tanár: Fésűs Irén, Velancsics Katalin
 
Országos Úszás Diákolimpia:
Sebestyén Dalma 9. B - 100 mellúszás és 100 m pillangó úszás 1. helyezés
4 X 50 m-es gyorsváltó: Juhász András 7. C, Varjas Bence 9. D, Vancsa Márton 7. C, Lőrincz Bence 8. C - 3. helyezés
 
Tollaslabda Országos Diákolimpia:
V. kcs. Ertl Kata 10. A - 1. helyezés
VI. kcs. Békefi Fruzsina 12. A - 1. helyezés
 
Sakk Országos Egyéni Diákolimpia:
Dudás Szilvia 11. D - 4. helyezés
 
Fejér Megyei Diáknapok:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város különdíjasa és a Fejér Megyei Diáknapok Fesztivál díjasa lett a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola.
 
2012. évi városi bolondballagás:
Hableányok és Habfiúk (12. A osztály) csapata - Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesterének Különdíja