-
ARAK 100
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délután az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza Dísztermében. Az eseményen megemlékeztek az elmúlt évtizedek nagy eredményeiről, valamint díjazták az ARAK kiemelkedő sportolóit, edzőit, vezetőit.
2024.05.10. -
Telekisek a First Fielden
A Fehérvár Enthroners Futball Akadémia és a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös sportnapján több mint kétszáz felső tagozatos diák sportolt a Takarodó úti First Fielden. A gyerekek megismerkedhettek a flag, valamint az amerikai futball szabályaival, továbbá a felnőtt csapat játékosaival közösen vonulhattak be és játszhattak egész délelőtt.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Hullámzó első félidő után kiütéses Alba Fehérvár győzelem!
Alba Fehérvár–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 90-70 (26-18, 16-26, 25-11, 23-15)
A találkozó első fele hullámvasútra emlékeztetett. Kezdetben felváltva vezettek az együttesek, aztán az Alba tízpontos előnyre tett szert. Ebből hamar elhagyott ötöt, de utána meg sem álltak tizenhatig, a 7. percben már ekkora volt az előnyük. A Kecskemét nem hagyta magát, lassan, de biztosan kezdte eltüntetni a hátrányát. A negyed végére maradt 8 a Fehérvárnak. A folytatásban is egyirányú volt az utca, csak éppen a másik irányba. A félidőre már a vendég vezetett két ponttal.
Térfélcsere után ismét irányt váltottak a csapatok. Sokáig nem esett találat, az Alba dobott két duplát, ők vezettek. Aztán jött a váltott vezetés, hullámzott a játék és az eredmény. Smith nagyon feljavult, az Alba Fehérvár labdákat szerzett, támadott, talált, és egyre nőtt a vezetése nagysága. A záró játékrészt 12 pontos vezetéssel kezdték, a vendég nagyon elfáradt és hússzal nyert az Alba. A találkozó utolsó 2 perce ifi mérkőzéssé szelídült mert mindkét együttes a fiatalokkal fejezte be az összecsapást. Folytatás (és remélhetően befejezés) szombaton a Hírös városban.
A csapat kapitánya Vojvoda Dávid keveset játszott, a második félidőben alig volt a pályán.
- Meccs közben pihenhettem egy kicsit. Rám fért már... - mondta mosolyogva
Alba Fehérvár: Pongó 2, Vojvoda 9/3, Lukács 17/9, Fakuade 13/3, Davis 15/3. Cserék: Stark 7/3, Takács 6, Smith 8, Szabó 5, Omenaka 8, Kass, Góbi. Vezetőedző: Matthias Zollner
KTE: Jaramaz 10/3, Ivkovic 3/3, Milutinovics 7/3, Kucsera -, Karahodzsics 15. Cserék: Tóth Barna 13/6, Wittmann 20/18, Kiss 2, Tóth P. , Tóth Balázs, Botka. Vezetőedző: Forray Gábor.