Honnan tudhatjuk, hogy a választott árnyalat valóban az, amit helyiségeink falára szánunk?

Amikor építkezünk vagy épp felújítjuk a meglévő otthonunkat, a falak színeinek kiválasztása az egyik legizgalmasabb és legnagyobb kihívást jelentő feladat. A festékkatalógusok telis-tele vannak csodaszép árnyalatokkal – már ezek közül sem egyszerű megtalálni az igazit. De ez még nem minden, hiszen azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a papíron vagy mintán nekünk tetsző szín a falon valóban az lesz-e, amit megálmodtuk.
2023.12.10. 20:36 |
Honnan tudhatjuk, hogy a választott árnyalat valóban az, amit helyiségeink falára szánunk?

Kezdjük a mintákkal!

A legtöbb festékboltban elérhetőek minták, amelyekkel nagyjából belőhetjük azt, hogy milyen árnyalatokban gondolkodunk. A színeket itt mintákat rendszerint kisebb elemekre, például kartonokra vagy festékecsettel kezelt, falanyagra emlékeztető lapokra kenik fel. Néhány helyen el is hozhatunk ilyen kis mintákat, és megnézhetjük, hogyan mutatna például a helyiség bútoraival, textíliáival, ami igen nagy segítséget jelenthet a döntésben.

Mintafüzetek és katalógusok

A festékboltokban általában nemcsak a színminták elérhetők, de olyan katalógusok is, amelyek bemutatják a különböző színeket különböző környezetekben. Ezek segíthetnek a választásban, hiszen láthatjuk, hogyan működik az árnyalat egyes hangulatokkal, stílusokkal, bútordarabokkal vagy éppen kiegészítőkkel.

Fényviszonyok

Mint már említettük, jól jöhet, ha hazavihetünk egy-egy beltéri falfesték színmintát magunkkal, hiszen megnézhetjük a környezetben, ahová szánjuk. És ez még egy szempontból nagyon szuper: megnézhetjük különböző fényviszonyok között is. Hiszen a fények – az, hogy mennyire erősek, hogy hidegek vagy inkább melegek, hogy természetesek vagy mesterségesek – nagyban befolyásolják a színek érzékelését. Érdemes tehát megvizsgálni az árnyalatot az adott helyiség fényviszonyai között is. Meglátjuk majd: a napfény, a lámpák típusa és színe mind hatással lehetnek a festék megjelenésére.

Minőség

Tudjuk jól, hogy a festék – és a festés – nem olcsó mulatság, ám nem árt tudni, hogy ebben az esetben (is) érdemes inkább befektetni egy szebb végeredményt nyújtó, tartósabb és könnyebben kezelhető megoldásba. Kétségtelen, hogy egy sűrű, krémes állagú beltéri falfesték alapvetően jobb fedőképességet ad, így a színe is egészen másként mutatkozik meg, mint ha egy hígabb, vizesebb összetételű, ugyanakkor olcsóbb típus mellett döntenénk. És még a munka is könnyebb, gyorsabb lesz vele!

Próbafestés

Mielőtt megvásárolnánk több doboznyi beltéri falfestéket, kivennénk a festés idejére a szabadságot, majd lefóliáznánk az egész lakást, célszerű a falon is megnézni a választott színt. Kenjük fel egy kisebb területen és várjuk meg, míg megszárad! Ekkor már láthatjuk, hogy mennyire mutat szépen a falon, mennyire fed jól. De azt is megnézhetjük, hogy hogyan alakul a különböző napszakokban, és hogy mennyire érezzük odaillőnek.
Digitális megoldások

Ha a digitális eszközök hívei vagyunk, akkor itt egy szuper tipp: vegyünk egy képszerkesztő programot, a kiválasztott színt és egy fotót az adott helyiségről. Ezután már csak néhány kattintásra van szükségünk ahhoz, hogy – ha csak digitálisan is, de – megnézhessük, milyen lenne a végeredmény. Amennyiben nem értünk ennyire a képszerkesztéshez, akkor sincs minden veszve: a festékgyártóknál is érdeklődhetünk! Egyre több cég rendelkezik virtuális eszközökkel, amelyekkel segíthetik a folyamatot.

Mindezek ellenére fontos szem előtt tartani, hogy a festékszín valódi megjelenése számos tényezőtől függhet. A falak anyagától, attól, hogy hogyan kenjük fel, hogy milyen bútorokkal vesszük körbe – így minimális eltérés mindig előfordulhat. Így a legbiztosabb módja annak, hogy meggyőződjünk a választásunkról, az a próbafestés, illetve a különböző fényviszonyok figyelembevétele.