-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
A Holokauszt emlékére
Kövek címmel mutatták be a Székesfehérvári Balett Színház a Holokauszt 80. évfordulója alkalmából készült darabját. Az előadás a 600 ezer magyar áldozat emléke előtt rója le kegyeletét.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17.
Virtuális múzeumpedagógiai játékokkal várja látogatóit a Mozaik Múzeumtúra
A nagy sikerre és a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel folytatja virtuális múzeumpedagógiai rendezvényét a Mozaik Múzeumtúra program “DEMÓ 3 – Digitális Edukációs Múzeumi Órák – Híres magyarok” címmel.
A november 23-i, hétfői esemény célja a hazai múzeumok népszerűsítése a fiatalok körében, ezúttal az online térben. Az eseményen több mint 30 kiállítóhely vesz részt, köztük a fehérvári Alumíniumipari Múzeum, valamint az ebben az évben megújult, kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékház.
A program ingyenes, minden jelentkező előzetes regisztrációt követően kapja meg a szükséges információkat, menetrendet és részleteket e-mailben. A DEMÓ 3 keretében 4 külön korosztály számára állítottak össze feladatsorokat, amihez múzeumpedagógiai oktatási anyagokat, videókat, játékokat is csatolnak a szervezők.
Részletes tájékoztató a Mozaik Múzeumtúra oldalán olvasható.