-
Kőbán Rita az MCC-ben!
Május 21-én kedden 17 órától a magyar sport olyan legendáival találkozhatunk az MCC székesfehérvári központjában, mint Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ és Európa-bajnok asztaliteniszező.
2024.05.17. -
Triatlon tábor
A Honvéd Szondi Sportegyesület Triatlon Szakosztálya ebben az esztendőben is meghirdeti nyári táborát. Az iskolás korú gyerekek két turnusban vehetnek részt a napközis táborban.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16. -
Tisztesség, fegyelem, becsület
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.14.
Hiába a kettős emberelőny, csak egy pontot szerzett a Vidi
Miután a tavaszról előrehozott 16. fordulóban győzött a Debrecen, a Videoton lépéskényszerbe került, ha nem akart leszakadni a lisatvezető mögött. Szombathelyen léptek pályára a piros-kékek, akik az első félidő hajrájában emberelőnybe kerültek és vezetést szereztek. Győzni azonban nem tudtak, hiába játszottak a hajrában már kettős emberelőnyben.
Haladás - Videoton 1-1
Haladás - Videoton 1-1
2013.12.01. 19:07 |
Miután a tavaszról előrehozott 16. fordulóban győzött a Debrecen, a Videoton lépéskényszerbe került, ha nem akart leszakadni a lisatvezető mögött. Szombathelyen léptek pályára a piros-kékek, akik az első félidő hajrájában emberelőnybe kerültek és vezetést szereztek. Győzni azonban nem tudtak, hiába játszottak a hajrában már kettős emberelőnyben.
Nem a Vidié volt az első tíz perc, a Haladás támadólag lépett fel, és Simon révén a kapufát is eltalálta. A későbbiekben is inkább a hazaiak kezdeményeztek, a nehéz talajon a fehérváriak játéka nem volt épp gördülékeny. Calatayudnak Nagy lövésénél kellett védenie, kapustársa, Rózsa először Vitor Gomes lövésénél avatkozott közbe. Aztán a 39. percben meghatározó dolgok történtek: a nagyjából fél perce (!) csereként pályára lépő Rajos piros lapot érően rántotta le Nildót a hazai ötösön, és a szombathelyi emberhátrányt Nikolics értkesített 11-esével gólhátrány is követte. Az első félidő utolsó percében Nildo a kapufát találta el, miközben a Haladás játékosai futball helyett folyamatos reklamálással voltak elfoglalva.
Bátran kezdett szünet után a Haladás, a Vidi mintha kivárásra játszott volna. Csakhogy a hazaiak bal oldalával nem tudtak mit kezdeni Szolnokiék, egy ott indított akcióból Ugrai egyenlített a 61. percben. Oliveira válaszolhatott volna, de ziccerben mellé lőtt, Vinícius viszont eltalálta a kaput, kis szépséghiba, hogy a sajátját, így Calatayudnak kellett védenie. Fegyelmezetten védekeztek a szombathelyiek, de Iszlai második sárgája után már kettős emberhátrányban voltak. Az utolsó tíz percre így hatalmas nyomás alá került a Haladás kapuja, de ívelgetésen kívül nem jutott sokra a Vidi. Juhász is csatárként rohamozott, ám gólhelyzetet nem tudott kialakítani a Gomes-csapat. A mérkőzés képe alapján nem is érdemelt győzelmet a Vidi, az pedig végképp nem válik dícséretére, hogy kilenc emberrel szemben sem tudott három pontot szerezni. A Debrecen előnye három pontra nőtt a táblázat élén.
Haladás - Videoton 1-1 (0-1)
Videoton: Calatayud - Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira - Caneira, V. Gomes (Oliveira) - Kovács (Zé Luis), Sándor, Nildo - Nikolics (Kleinheisler)
Gl.: Nikolics (11-esből), illetve Ugrai.
Videoton: Calatayud - Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira - Caneira, V. Gomes (Oliveira) - Kovács (Zé Luis), Sándor, Nildo - Nikolics (Kleinheisler)
Gl.: Nikolics (11-esből), illetve Ugrai.