-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Herbarius online - folytatódik a gyógynövényismereti sorozat Lencsés Ritával
A járvány miatt a tavaszi Herbarius programok gyógynövénygyűjtő tavaszi túrái sem indultak el. Hogy senki se maradjon le a természet ébredéséről, Lencsés Rita gyógynövényszakértő virtuálisan folytatja a sorozatot a gyógynövények, gyűjtésük és felhasználásuk ismertetésével, amit a program Facebook oldalán tesz közzé.
Az online kirándulások hagyományos első programja a nyírfanedv csapolása: „A közelünkben lévő nyírfa már több mint egy hete ontja az értékes nedvét. A tegnapi nap látványa viszont nagyon meglepett engem is: nem láttam még befagyott nyírfanedvet.” – Lencsés Rita a tavaszi zsongásba hirtelen érkezett tél érdekességéről készült fotókat is megosztotta a gyakorlatias tudnivalók mellett. A témához kapcsolódik ezenkívül egy a gyógynövényszakértővel készített nyírfacsapolást bemutató videó a város közösségi oldaláról.
Az online ismeretterjesztés természetesen interaktív: a népszerű túrák vezetője várja a kérdéseket, hozzászólásokat a Facebookon vagy akár a lencsesrita82@gmail.com e-mail címre.