-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Helló nyár! - koncerttel érkezett a vakáció Székesfehérvárra
A nyárral együtt a vakáció is megérkezett végre, a vakációval pedig a Helló, nyár! koncertje. A város ajándékaként idén a Margaret Island és DjErnôPiaf érkezett Fehérvárra. A Zichy színpad előtt több ezren voltak a pénteki ingyenes koncerten.
2019.06.15. 10:41 |
A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította Margaret Island az egyik legkedveltebb zenekar a hazai könnyűzenei palettán.
Helló nyár! - a Margaret Island és DjErnôPiaf köszöntötte a vakációt
„Vége a sulinak!!!” – Lábas Vikinek persze nemcsak ezért a mondatért örült a közönség. A már ötödik éve zenélő bandát Füstös Bálinttal és Törőcsik Kristóffal alapították, azóta is könnyed, pozitív és őszinte üzenetekkel teli popzenével állnak színpadra. Az Eső, a Nem voltál jó vagy az Engedd, hogy szabad legyek című számaik a kezdetektől slágerek, és a fesztiválok kedvenceivé váltak, az Egyszer volt aranylemez lett, a Veled minden toplistát is vezetett. Pénteken este pedig Fehérvár tapsolt a Junior Artisjus-díjas együttesnek.