-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Három kéménytűz 24 óra alatt - ne fűtsünk műanyaggal és lakkozott fával
A megyében évente átlagosan kétszázharminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat és minden ötödik lakástűz a kéményben keletkezik.
Ezért is elengedhetetlen a kémények ellenőriztetése és tudatos fűtéssel a füstelvezetők állapotának megóvása. A kazánokat, kályhákat, kandallókat csak az előírt tüzelőanyaggal fűtsék, a prospektusoknak a papírgyűjtőkben, a műanyagnak a szelektív hulladéktárolókban van a helye.
Ne égessenek műanyag palackot, lakkozott, festet fát, magas festéktartalmú újságot!
Egy székesfehérvári családi házban egy kályhába gyújtottak be a lakók, és nem sokkal később arra figyeltek fel, hogy ég a kémény belseje. A padlástéri tisztítónyíláson át beöntött vízzel megszüntették az izzást. A tűzoltók kikotorták a földszinten a leülepedett égésterméket a kéményből.
Nádasdladányban egy családi ház tetőszerkezetén egészen a kéményig felfuttatott borostyán égett húsz négyzetméteren. A polgárdi önkormányzati tűzoltók vízsugárral elfojtották a tüzet, majd létrán felmásztak a kéményhez, a ránőtt növényzetet bontóbaltával és motoros láncfűrésszel eltávolították, a beizzott füstelvezetőt pedig visszahűtötték.
Bicskén egy családi ház kéményében ugyancsak a lerakódott korom égett, a kürtő tetején kisebb lángolás is volt. A város önkormányzati tűzoltói az izzó égésterméket eltávolították. A katasztrófavédelem mindhárom esetnél értesítette a kéményseprőket.