Három hét és Koronázási szertartásjáték a Nemzeti Emlékhelyen

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az idei Koronázási Szertartásjáték az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon, augusztus 18-án és 19-én látható.
2017.07.25. 07:16 |
Három hét és Koronázási szertartásjáték a Nemzeti Emlékhelyen

Az idei Szertartásjáték III. Béláról szól. A tanulságos életutat bejáró, mégis keveset emlegetett uralkodó megkoronázását felelevenítő produkciót nem csak páratlan művészi értéke miatt érdemes majd megnézni. Az előadás mindenkor aktuális üzenetet hordoz, melyre a mai kor emberének is érdemes időről időre figyelmeztetnie magát. Béla, aki fiatalon egy politikai kiegyezés útján került a bizánci császárságba, hazahívott királyként rendíthetetlenül dolgozott Magyarország építésén. Noha még legközvetlenebb környezete is kétkedve fogadta a trónon, és a császár bábkirályának kiáltották ki, az uralkodó szavak helyett cselekedettel bizonyította, hogy Magyarország számára az első. Mind gazdasági, mind szellemi értelemben gazdagította hazáját, és olyan értékeket hagyott hátra, melyek a következő uralkodók számára szilárd irányjelzőül szolgálhattak.

Az idei produkció az uralkodó életét és döntéseit meghatározó emberi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, hiszen III. Béla nem tartott véres hadjáratokat, nem volt botrányokkal tűzdelt élete. Egy cél lebegett a szeme előtt, melyet sikerült megvalósítania, hiába is próbálták gáncsolni: a szisztematikus országépítés, a keresztény magyar királyság megszilárdítása.

Bővebb információ: www.koronazas.hu