-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Három alkalommal lesz Patikusinas szakkör novemberben
Novemberben is folytatódik a Patikusinas Szakkör a Szent István Király Múzeumban. A résztvevők megtanulhatják, hogy lehet természetes, káros adalékoktól mentes alapanyagokból, a bőrünknek és az ízlésünknek megfelelő krémeket, kozmetikumokat készíteni. A szakköri napokra a múzeum Rendházának első emeleti kistermében kerül sor, a Fő utca 6. szám alatt.
2017.11.05. 10:05 |
November 12-én vasárnap 10 órától a Szappan készítés 2., november 16-án csütörtökön 9 órától pedig Gyógykencék címmel rendeznek foglalkozást. Készítenek légút tisztító mellkenőcsöt, gyógy fogkrémet, visszérkrémet, levegőfertőtlenítő sprayt, ekcéma elleni krémet, zselét bőrirritációra és lábgomba elleni szert is. November 26-án vasárnap 10 órától Mindennapi kencéink II. címmel szilárd testvajat, sampont, hajbalzsamot, kifésülést segítő hajsprayt, kézkrémet, szájvizet, arcradírt és arclemosót készítenek.