Hári nem tudott hibázni, büntetőkkel nyert a Volán a Znojmo ellen

Az év utolsó meccsén döntetlen lett a Fehérvár AV19 - Znojmo mérkőzés a hosszabbítás után, a büntetőket pedig a hazaiak lőtték jobban. Pontosabban a meccsen akcióból is betaláló Hári János, aki háromszor is túljárt a cseh kapus eszén, ezzel két ponthoz segítette a Fehérvárt. Január első napján Znojmóban ismét találkoznak a csapatok.
2017.12.30. 20:55 |
Hári nem tudott hibázni, büntetőkkel nyert a Volán a Znojmo ellen

Jól kezdett a teltházas csarnokban a Volán, de a zsúfolásig telt vendégszektor ünnepelhetett először, mert a Znojmo egyik első kísérleténél átcsúszott a korong Carruth alatt. Ez megnyugtatta a cseheket, akik többet lőttek kapura és uralták a meccset. Ám emberelőnyben összejött az egyenlítés, mégpedig a Fehérvár legjobb pontszerzőjének, Hári Jánosnak. Döntetlennel mentek a csapatok az első kis szünetre, utána pedig nem bírtak egymással, ami szinte már hagyomány a két csapat meccsein.

A szoros csatában a Znojmo volt aktívabb és veszélyesebb, de a Volán kapusa ekkor mindent védett. A harmadik harmad közepén aztán egy újabb bravúrja után a kipattanót beverték a vendégek, és közel kerültek egy idegenbeli győzelemhez. Annyira közel, hogy alig egy perc volt csak hátra, amikor a hat mezőnyjátékossal támadó Volán Kóger ritkán látható, éles szögből bebombázott nagy góljával egyenlített. A hosszabbításban már a fehérváriak lőttek többet, de a döntés a büntetőkre maradt. Ebben pedig Hári volt a király, aki háromszor is gólt ütött Tomas Halasznak, ezzel ő lett a nyerőember. Győzelemmel búcsúzott tehát az évtől Hannu Järvenpää csapata, és tovább üldözi a rájátszást érő helyeket.

Fehérvár AV19 -  HC Orli Znojmo 3-2 (1-1, 0-0, 1-0, 0-0, 1-0) - büntetőkkel.
Gl.: Hári, Kóger, illetve Beroun, Guman.