Hangszervarázs a Zeneházban - játékos ismerkedés a komolyzenével

A „Hangszervarázs” című előadásra várták kedden a fehérvári óvodásokat a a Budai úti Zeneházban. A program keretében óvodásoknak tartottak hangszerbemutatót Nagy Mária, az Állami Operaház zenekarának művésze vezetésével, a műsorban közreműködtek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei is.
2016.02.23. 14:24 |
A „Hangszervarázs” című előadásra várták kedden a fehérvári óvodásokat a a Budai úti Zeneházban. A program keretében óvodásoknak tartottak hangszerbemutatót Nagy Mária, az Állami Operaház zenekarának művésze vezetésével, a műsorban közreműködtek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei is.
KÉPGALÉRIA a Hangszervarázsról
Sok énekléssel, mozgással, mondókával, mesével és élő zenével hangolták rá a gyermekeket a zene világára a Hangszervarázs című előadás keretében, a sorozatot a Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közösen szervezi. A programnak újabb állomásai lesznek több székesfehérvári óvodában február 24-én és 25-én. Az első fehérvári előadáson részt vett Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is.
Az előadáson játékos formában mutatták be a különböző hangszercsoportokat az óvodásoknak. A gyerekeknek apró lépésenként tanítják a színházba járással és az koncerthallgatással kapcsolatos szokásokat. Interaktív játékok segítségével jutnak közelebb az opera- és balettelőadások nélkülözhetetlen alapjához a zenéhez, vagyis az ezt létrehozó zenekari hangszerekhez.
A Hangszervarázs házigazdája Nagy Mária, az Operaház zenekari művésze, aki már 1985 óta a Ház „lakosa” és szívesen osztja meg mindenkivel az Operaház iránti szeretetét, ismeretét. Nagy Mária az Operaház gyerekműsoraiból hármat is vezet, amelyek a hangszerek és az Operaház körül forognak.
Az előadás után Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója azzal a kéréssel fordult a gyerekekhez, hogy rajzolják le a hangszerekkel kapcsolatos élményeiket. A legjobb rajzokat kiválogatják és kiadvány formájában is megjelentetik majd. A gyerekek alkotásaival az elhangzott dalokat tartalmazó kiadványt illusztrálják.