Hangszer vagyok Isten kezében – fényszilánkok és ékes jelek az Öreghegyen

Pénteken este nyílt meg az Öreghegyi Közösségi Házban Molnár Rozália üvegmozaik készítő országjáró “Fényszilánkok” és Valacsay Olga ékszerkészítő “Ékes jelek” című ékszerkiállítása. A kiállítás július 27-ig látogatható. 
2018.06.30. 08:15 |
Hangszer vagyok Isten kezében – fényszilánkok és ékes jelek az Öreghegyen

Dr. Szilas László kurátor nyitotta meg Molnár Rozália üvegmozaik készítő országjáró “Fényszilánkok” és Valacsay Olga ékszerkészítő “Ékes jelek” című ékszerkiállítását. A Magyar Alkotóművészek Szlováki Egyesületének tagja mintegy húsz éven keresztül hordozta magában azt, ami alkotásain keresztül kibontakozott. Rajz és zene szakos pedagógusként dolgozik
A felvidéki Molnár Rozália autodidakta módon, három éve kezdett el foglalkozni a „fényszilánkokkal”. Saját bevallása szerint a kiegyensúlyozott családi háttér teszi lehetővé, hogy alkothasson. Az egyik oldalon ábrándos mesevilág, tündöklő holdfény, könnyed, játékos színek. A másik oldalon a hívő ember szeretetéből születő üvegmozaik képek állnak.

Nagy öröm, hogy az Öreghegyi Közösségi Házba érkezett a kiállítás, hiszen a városrészben minden utca a Felvidékről szól és őrzi a felvidéki települések nevét” – mondta Östör Annamária öreghegyi önkormányzati képviselő, aki Székesfehérvár városa nevében köszöntötte a kiállítást. A kiállítás péntek esti megnyitóján Maczkó Fanni a 27. Tompa Mihály országos szavalóverseny első helyezettje mondott verset.