Hamarosan nyithatnak a színházak, a mozik és a fürdők

A színházak, mozik, fürdők, múzeumok újra látogathatók lesznek a veszélyhelyzet megszüntetése után. Erről június 16-án szavaz az országgyűlés, ezt követően pár napon belül lép majd életbe a járványügyi készültség. Az önkormányzatoknak 200 milliárdos kedvezményes hitelkeret nyílik - hangzott el a csütörtöki Kormányinfón.
2020.06.04. 13:26 |
Hamarosan nyithatnak a színházak, a mozik és a fürdők

A rendeleti törvényalkotás a rendkívüli jogrend végével megszűnik, csak az országgyűlés alkothat törvényeket, de el kell dönteni, hogy a most hatályát veszítő rendeletek közül mi az, amit fenn kíván tartani a kormány és mi az, amit nem - mondta el Gulyás Gergely miniszter, aki közölte, hogy a kormány 590 milliárd forintot fordított a járvány elleni védekezésre, ez szükséges és arányos volt.

Színházak, mozik, fürdők, múzeumok újra látogathatók lesznek

Hozzátette, a rendezvényekre vonatkozó korlátozások fennmaradnak, de az általános korlátozások megszűnnek, így a színházak, mozik, fürdők, múzeumok újra látogathatók lesznek a veszélyhelyzet megszüntetése után. Erről június 16-án szavaz az országgyűlés, ezt követően pár napon belül lép majd életbe a járványügyi készültség. 

Egyelőre marad a 9 és 12 óra közötti vásárlási sáv az időseknek

A védőtávolságra, rendezvényekre, szórakozóhelyekre, maszkhasználatra vonatkozó intézkedéseket az operatív törzs vizsgálja, ezekben nincs változás. A védett vásárlási idősáv fennmarad, ennek időtartamát az operatív törzs szabályozza.

A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Gulyás elárulta, hogy a kormány tervei szerint egy 200 milliárdos hitelkeretet nyit a válság miatt megszorult önkormányzatoknak.

A miniszter szerint az önkormányzatokra is nagy szükség van ahhoz, hogy a védekezés sikeres legyen, a gazdaság újraéledjen, és szociális feladataikat eredményesen tudják ellátni, és eközben még fejlesztésekhez is hozzá tudjanak járulni.

Magyarország

  1. Segítsünk, hogy segíthessenek!

    Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.

    2024.05.09.
  2. Több vonat a Balatonhoz

    Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.

    2024.05.09.
  3. Történelemből érettségiznek

    Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak,  az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.

    2024.05.08.
  4. Elkezdődött a matekérettségi

    A matekvizsgákkal folytatódik a 2024-es érettségi szezon, több mint 75 ezren írásbeliznek közép- vagy emelt szinten. A középszintű írásbelin összesen 100 pontot lehet összegyűjteni: az első feladatrészben maximum 30, a másodikban pedig maximum 70 pontot szerezhetnek a diákok.

    2024.05.07.