Hamarosan indul a Munkácsy Mihály Általános Iskola felújítása

A közeljövőben összesen 250 millió forintot fordít a Munkácsy Mihály Általános Iskola felújítására Székesfehérvár Önkormányzata, jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester a megújult játszóudvar és az okos tanterem átadásán csütörtökön. A hamarosan kezdődő nagyszabású fejlesztésnek köszönhetően felújítják a vizesblokkokat és megtörténik az épület teljes körű energetikai felújítása.
2021.11.25. 17:49 |
Hamarosan indul a Munkácsy Mihály Általános Iskola felújítása

Néhány évvel ezelőtt a tereprendezéssel kezdődött el a Munkácsy iskola játszóudvarának felújítása. A csütörtöki átadáson Tóth Péter igazgató elmondta, a csapadékközművek elhelyezése után a térkövezés is megtörtént. „A szép udvarra azonban hiányoztak a játékok. Idén márciusban egy újabb fejlesztésnek vágtunk neki. Az iskola alapítványánál, a szülők által nyújtott támogatásnak köszönhetően másfél hónap alatt összegyűlt az az összeg, amelyből megvalósulhatott egy saját, biztonságos játszótér. Nagy örömmel fogadták a gyerekek az új játszóeszközöket." Az igazgató köszöntetet mondott az alapítványnak, a munkájukat támogató szülői közösségnek, a cégeknek és a városnak, akik segítettek a megvalósításban.

Az összefogás ereje kézzel fogható itt a játszóudvaron, kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. Köszönetet mondott az összefogásért, amelynek eredményeként színes, biztonságos eszközökön játszhatnak a gyerekek.

Az udvari programot követően csütörtökön adták át az okos tanteremet is. Így az Alba Innovárral és a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvánnyal közösen megvalósított speciális tantermek sora négyre bővült az idei évben a városban. Laufer Tamás, az Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, az eszközök biztosítása mellett a pedagógusok képzésére nagy hangsúlyt fektetnek. A cél, hogy minden általános iskola rendelkezzen a megfelelő eszközparkkal és olyan képzett, az új módszereket ismerő és szívesen alkalmazó pedagógusokkal, akik felkészítik a gyermekeket.

Dr. Cser-Palkovics András az eseményen bejelentette, hogy az épület felújítása is megkezdődik: mintegy 200 millió forintos teljes körű energetikai fejlesztés indul hamarosan. Ennek keretében kicserélik a nyílászárókat, szigetelést kap az épület, megújul a teljes homlokzat. Van egy lezárult 50 millió forintos közbeszerzés, amely alapján szerződést kötnek majd, és ennek keretében újulnak meg a vizesblokkok.

Városfejlesztés

  1. Tanösvény a Rácbányában

    Tematikus tanösvényt alakítottak ki a Rácbányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rácbánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a tanösvény alkalmas környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is. A Rácbánya 2012 óta természeti emlék besorolású területe Székesfehérvárnak.

    2024.05.30.
  2. Elkészült a körforgalom

    Elkészült a végleges körforgalom a Pozsonyi út – Zsolnai út – Pöstyéni utca kereszteződésben. Mostantól a minden irányban kialakított, akadálymentes gyalogos-átkelőhelyeknek köszönhetően biztonságosan lehet átkelni az utcák között – hangzott el a csütörtöki műszaki átadáson, amelyen jelen volt Östör Annamária önkormányzati képviselő is.

    2024.05.30.
  3. Zöld bajnok Fehérvár!

    A lakossági LED-csereprogram legjobbjai között szerepelt Székesfehérvár. A CYEB Kft. által két évvel ezelőtt indított, a lakossági energiamegtakarítást segítő ingyenes programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is sikeresen csatlakozott.

    2024.05.29.
  4. Városfejlesztés a levegőből

    Januárban látott napvilágot A jövő települései Magyarországon című tanulmány az Egyensúly Intézet jóvoltából, mely a vármegyeszékhelyek fejlettségét vizsgálva Székesfehérvárt az első helyre sorolta. Cikkünkben egyetlen városrész fejlődését mutatjuk meg a 2011 februárjában és 2024 áprilisban készült légi fotókkal: a Budai út és az M7-es közötti területet, az Alba Ipari Zónát, ahol pár év alatt egy új gazdasági erőcentrum jött létre cégek százaival, munkahelyek ezreivel.

    2024.05.24.