-
Újra Kortárs Fesztivál
A Kortárs Művészeti Fesztivál szervezőit is megtréfálta a péntek délutáni időjárás, így a programsorozat megnyitóját a Csónakázó-tó partjáról a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületébe költöztették. A hirtelen jött jégeső közepette köszöntötte Lehrner Zsolt alpolgármester a résztvevőket.
2024.05.17. -
Rajzfilmek állami gondozottaknak
Állami gondoskodásban – otthonban és családban – élő gyermekek részére tart ingyenes filmvetítést a tapsi.hu – Lapu Bt. csapata május 25-én. A Szent István Művelődési Házban 11 órától Dargay Attila: Az erdő kapitánya, 15 órától Ternovszky Béla: Macskafogó meséjét láthatják a kicsik és nagyok.
2024.05.17. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Halottak napi hangversenyt rendez november 4-én az Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Ünnepi bérlet I. – 2021. november 4. Halottak napi hangverseny
Fauré: Requiem, valamint Duruflé és Fauré kórusművei
A kiváló francia zeneszerző, Gabriel Fauré (1845–1924) a műfajok széles skáláját felölelő életművét sokan a „szalonzene” címkéjével látják el, jóllehet a mester sokkal tartalmasabb muzsikát komponált annál, hogysem ezt a lebecsülő jelzőt igaznak fogadjuk el vele kapcsolatban. Nemes formakultúra és a harmóniák iránti egészen különleges érzékenység jellemzi művészetét, amelyet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Ünnepi bérletének nyitóestjén gyönyörű Requiemje, valamint finom szövésű kórusművei képviselnek.
Hasonló stílusban mozognak az elsősorban orgonaműveiről ismert Maurice Duruflé (1902–1986) énekkari darabjai, akinek kevés számú publikált kompozíciója nagy értéke a 20. század francia zenéjének.
A Halottak napját köszöntő, a Ciszterci templomban megrendezett hangversenyen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar partnerei az Ars Oratoria Kamarakórus és a Vox Mirabilis Kamarakórus (karigazgató: Zemlényi Katica) lesznek, vezényel Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy.