-
Rendőrkézen a tolvaj
Közel egymillió forint összértékű kerékpárt és rollert lopott egy székesfehérvári férfi Püspökkertvárosban. A feltételezett elkövetőt a rendőrök napokon belül elfogták.
2024.05.24. -
Börtönben a rablók
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádirata alapján a Székesfehérvári Járásbíróság elítélte azt a két fiatalt, akik tavaly januárban a székesfehérvári vasútállomáson raboltak ki egy idős férfit.
2024.05.23. -
Nyitott szertárkapuk
2024-ben is folytatódik a tűzoltóság gyereknapi programja: a hónap utolsó vasárnapján, május 26-án Nyitott szertárkapukkal várják a családokat. A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák, így a székesfehérvári is.
2024.05.21. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15.
Halálos munkahelyi baleset történt Fehérváron
November 14-én éjfél körül munkahelyi balesetben elhunyt a Hydro székesfehérvári üzemének egy dolgozója. A mentőszolgálat, a rendőrség és az illetékes hatóság azonnal a helyszínre érkezett a gyárba, és a Hydro vezetősége a termelést leállította. A baleset teljes hatósági kivizsgálása mellet a Hydro belső vizsgálata is elkezdődött.
2018.11.15. 17:08 |
Az elhunyt dolgozó darukezelőként dolgozott, amikor az üzemcsarnokon belüli anyagmozgatással összefüggésben a baleset történt. „Mély fájdalommal értesültem a hírről, hogy egy dolgozónk munkavégzés közben életét vesztette. Őszinte részvétünket és teljes együttérzésünket szeretnénk kifejezni családjának és kollégáinak.” nyilatkozta a Hydro CEO elnök vezérigazgatója, Svein Richard Brandtzæg.