-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Győzött, így alapszakasz ötödik az FKC
A Fehérvár KC az alapszakasz utolsó mérkőzésén 26-24-re diadalmaskodott hazai pályán az ÉTV-Érdi VSE ellen. A vendégek számára már tét nélküli találkozón Pal Oldrup Jensen csapatának legalább egy pontra volt szüksége ahhoz, hogy az alapszakasz ötödik helyén végezzen.
2013.03.31. 22:34 |
A Fehérvár KC az alapszakasz utolsó mérkőzésén 26-24-re diadalmaskodott hazai pályán az ÉTV-Érdi VSE ellen. A vendégek számára már tét nélküli találkozón Pal Oldrup Jensen csapatának legalább egy pontra volt szüksége ahhoz, hogy az alapszakasz ötödik helyén végezzen.
Fehérvári szempontból jól indult az összecsapás, hiszen rögtön magához ragadta a kezdeményezést az FKC és ellépett három góllal, így Szabó Edinának már az első percekben ki kellett kérnie első idejét, és összekapni a csapatát. Ez olyannyira jól sikerült, hogy néhány minutummal később a hazaiak mestere is erre a lépésre kényszerült. A fehérvári időkérés már kevésbé volt eredményes, ugyanis a vendégek megszerezték a vezetést, és folyamatosan tartani tudták egy-kétgólos előnyüket, egészen az első játékrész végéig. Ekkor első sorban Azari találatainak köszönhetően sikerült megfordítani az állást. A jó első félidei hajrá következtében, 15-13-as hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A teltház előtt lezajlott mérkőzés továbbra is úgy folytatódott, ahogy az első harminc percben zajlott: nagy küzdelemben és kiváló hangulatban. A második felvonás már jóval kapkodóbb, rohanósabb kézilabdát hozott, de hazai oldalon Szikora és Tilinger is kiemelkedő teljesítménnyel tudott előrukkolni. Az érdieknek a végén többször is lehetőségük lett volna kiharcolni egy még szorosabb végjátékot, így azonban a Fehérvár KC egy nagyon nehéz és fontos találkozón 26-24-re tudott győzni.
A mérkőzés után a vendégek edzője, Szabó Edina elmondta, hogy a csapata jól küzdött és apró nüánszokon dőlt el a két pont sorsa. A hazaiak egyik legjobbja, Tilinger Tamara szerint a védekezés volt a kulcs, amely a második félidőben Szikora Melinda vezérletével remekül helyt állt.
Ez a győzelem azt jelenti, hogy az FKC várja a legkedvezőbb helyzetből a középházi rájátszást, ahol még kétszer megmérkőzik a Kiskunhalas, Veszprém és Dunaújváros csapatával is.
Női kézilabda NBI. 22. forduló
Fehérvár KC – ÉTV-Érdi VSE 26-24 (15-13)
Székesfehérvár, V.: Kékes Cs., Kékes P.
FKC: SZIKORA – AZARI 5, EMBEROVICS 4, TILINGER 7, TRISCSUK 6, Vaszari 1, Horváth 1, Cserék: Trimmel – Siti 2, Zsigmond, Németh K., Németh N., Kuhinkó, Becséri, Májer
Érd: OGUNTOYE – Koren 2, Kovács A.,WOLF 8, Elez 4, Balog B. 1, Kisfaludy 4, Cserék: Gridnyeva, Janurik - Török 1, Vukcevic, Szekeres 1, Vincze 1, Oláh, Kovács G., BOGNÁR 2, Takács K.