Győzelemmel kezdték a szezont a Fehérvári Vadkanok

A bajnokság első mérkőzésén a tavalyi alapszakaszgyőztes, a Szekerce fogadta vendégül a Vadkanokat a szentesi Pusztai László sporttelepen. A Fehérvár Rugby Club férfi csapata győzelemmel kezdte az őszi szezonját. A következő mérkőzés szeptember 24-én délután kettőkor lesz Székesfehérváron a Budapest Exiles II. csapat ellen. 
Szekerce – Fehérvári Vadkanok 22-25
2017.09.19. 04:58 |
Győzelemmel kezdték a szezont a Fehérvári Vadkanok

A mérkőzés nehezen indult, ugyanis egy rossz kezdőrúgásból az ellenfélhez került a labda, és sokáig náluk is maradt. A derekas védekezés végül felőrölte a hazai csapatot. Sajnos orrsérülés miatt le kellett cserélni Erős Regőt, aki első felnőtt mérkőzését játszotta így a harmadik sor Kiss Bálinttal egészült ki, aki szintén debütáló játékos volt. Hamar érkezett azonban válasz hazaiak céljára, Őrsi Dávid szerzett célt egy gyorsan megjátszott büntetőből. A következő célt ismét a hazai csapat szerezte, méghozzá egy a célvonalon túlra tolt tolongásból. Pogrányi István jutalomrúgása pedig ezúttal sikeres volt (12-5). Félidő előtt még sikerült Kerék Ádámnak és Őrsi Dávidnak döntetlenre szépíteni egy a védelmi vonal fölött átrúgott labdából szerzett céllal, és az érte járó jutalomrúgással (12-12).

A második félidőben Láng Gábort a Budapesti Kosoktól Székesfehérvárra igazoló Varju László váltotta. Ekkor kezdett el szakadni az eső, ami az egész második félidőt végig kísérte. Először egy 50 méteres büntetőből szereztek a fehérváriak újabb 3 pontot, majd a Szekerce egy célt és az ahhoz tartozó jutalomrúgást (19-15). A szinte végtelennek tűnő adok-kapok után a Vadkanok csapatkapitánya, Őrsi Dávid újabb 3 ponttal jutalmazta meg csapatát és egy büntetőelőnyből szerzett 35 méteres droprúgással (19-18). Pár perccel később az utolsó pontjaikat a hazaiak egy 30 méteres büntetőből szerezték (22-18). Az utolsó húsz percben a Vadkanok szervezett védekezésükkel folyamatosan hibára kényszerítették a hazaiakat, de úgy tűnt, hogy nem fog sikerülni a fordítás, amikor a mérkőzés vége előtt pár perccel a Szekerce egy rosszul helyezett felszabadító rúgása egyenesen Kerék Ádám kezébe hullott, amit egy 60 méteres céllal büntetett meg. Őrsi a jutalomrúgást is értékesítette, amivel a végeredményt is sikerült beállítani (22-25). A mérkőzés utolsó percében a hazaiak még egyszer esélyhez jutottak, de pontot már nem tudtak szerezni.