Gyertyás körmenettel és kiállítással vette kezdetét a Krisztus Király Napok

Az Almássy-telepi Krisztus Király plébánia búcsúnapját ülik vasárnap, valamint az idén 60 esztendős a Vox Mirabilis Kamarakórus, amely a templom kórusa. A három napos rendezvénysorozat első napján, pénteken gyertyás körmenet vonult a Zsolt utcai templomtól a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található kereszthez.
2017.11.24. 22:20 |
Gyertyás körmenettel és kiállítással vette kezdetét a Krisztus Király Napok

Gyertyás körmenettel kezdődött hagyományos Krisztus Király Napok, amelynek során az éneklő, imádkozó hívek a Zsolt utcai templomtól a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található kereszthez zarándokoltak, ahol Molnár István, akolitus, lektor elmélkedését hallgathatták meg. „Itt állunk a kereszt tövében, rajta függ a világ Megváltója, aki azt mondta, hogy nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha ha valaki életét adja barátaiért. Ezt mondta, és meg is mutatta, hogy az ő szívében még ennél is áldozatosabb szeretet lángol; hiszen ő életét adta nemcsak barátaiért, hanem az ellenségeiért is. Ez a túláradó szeretet az a mágneses energia, amely szerteömlik a Földön a Golgota véres keresztjéről és ellenállhatatlan erővel húzza magához sok-sok millió ember lelkét. Sok minden bizonytalan körülöttünk, de rendületlenül áll Krisztus keresztje! Sokszor sötétnek tűnik minden körülöttünk, de örök fényben sugárzik Krisztus keresztje!” - fogalmazott Molnár István, akolitus, lektor.

A program Halmay Tivadar festménykiállításával folytatódott, amelyet Szakál Antal képzőművész nyitott meg a Zsolt utcai Közösségi Házban. Az egybegyűlteket Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya köszöntötte, majd Wilhelm Ottó, saját versét olvasta fel, amelyet Halmay Tivadar fő műve, a Székesfehérvári Szűz Mária Nagyprépostság Koronázó-templomát ábrázoló festmény alá írt. „Készítettem már én is aprólékosan kidolgozott alkotásokat, de amit Tivadar barátom létrehozott, az lenyűgöző.” – fogalmazta meg gondolatait a tárlatot megnyitva Szakál Antal, szobrászművész. Az alkotó elmesélte, hogy meghatározó élmény volt számára, hogy megismerkedhetett Siklósi Gyula, régészprofesszorral, aki átadta neki mindazt, amit ásatásai kapcsán a fehérváriak királykoronázó bazilikájáról tudott. Az eseményen részt vett Deák Lajosné, a terület önkormányzati képviselője is.

A Krisztus Király Napok további programjai:

Szombaton délelőtt 9-11 óra között kézműves foglalkozást kínálnak gyerekeknek a Zsolt utcai Közösségi Házban, 16 órakor pedig mindenkit szeretettel vár a 60 éves Vox Mirabilis Kamarakórus közös éneklésre és múltidézésre. Ott lesznek a régi kórustagok is, valamint a program vendége lesz a Domokos Pál Péter Dalkör Gyergyószentmiklósról. 18 órától hálaadó szentmisét celebrál a templomban Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke.

Vasárnap 9.30 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amit Tornyai Gábor plébános atya celebrál, énekel a Gyergyószentmiklósi Nőikar és a Vox Mirabilis Kamarakóus. A szentmisén kerül sor a Krisztus Király díj átadására, majd a mise után kötetlen beszélgetésre várják a híveket.