Idén is Fehérváron rendezte gazdakonferenciáját a Hungrana

A 104 éves múlttal rendelkező, szabadegyházi telephelyű kukorica feldolgozó vállalat idén is megrendezte a hagyományos Hungrana Gazdakonferenciát, amelynek helyszíne ebben az esztendőben is a székesfehérvári MKOSZ Csarnok volt. A rangos szakmai előadókat felvonultató szerdai szakmai esemény tematikája az áramlás, a fejlődés és a megújulás témái köré épült és nagy érdeklődés övezte a szakma részéről.
2017.05.10. 16:13 |

Büszkék vagyunk arra, hogy kizárólag magyar gazdáktól, magyar termelésű, kiváló minőségű, GMO-mentes kukoricát vásárolunk. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy közvetlen kapcsolatban legyünk a partnereinkkel és rendszeres párbeszédet folytassunk velük a folyamatos közös fejlődés és innováció érdekében. A Gazdanap erre is lehetőséget nyújt, valamint szakmai előadásokat biztosít a résztvevő közel 500 gazda számára.” – mondta el Reng Zoltán, a Hungrana Kft vezérigazgatója.

„A magyar agrárszektor teljesítménye az Európai Unió termelésének 2%-át teszi ki, de ez a szám az adottságok alapján akár a 4% közelében is lehetne.” – vette át a szót Dr. Gyuricza Csaba egyetemi tanár, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs központ megbízott főigazgatója. „Még mindig nagyon alacsony Magyarországon az öntözött termőterületek, valamint a feldolgozott termékek aránya” - folytatta az agrárprofesszor, végül fontosnak tartotta megemlíteni: „Számolni kell azzal is, hogy az éghajlatváltozás miatt 4-500 kilométeres eltolódás figyelhető meg, Magyarország jelenlegi klímája a néhány évtizeddel ezelőtti Közép-Bulgária adottságainak felel meg”.

Társadalmi felelősségünk tudatában mindent megteszünk a folyamatos tájékoztatásért és közös gondolkodásért, azzal is, hogy évről-évre megrendezzük ezt az eseményt” – zárta gondolatait a Hungrana vezérigazgatója.

A szakmai napon a számos neves meghívott előadó mellett jelen volt Mészáros Attila, alpolgármester, L. Simon László, országgyűlési képviselő, valamint Michelisz Norbert, autóversenyző, aki a kitartásról, elhivatottságról, megújulásról beszélt az érdeklődőknek.

Gazdaság

  1. Doing Business – Fehérváron a legkedvezőbb az üzleti környezet

    Új jelentést készített a Világbank, a szervezet Magyarország, Bulgária és Románia néhány városában vizsgálta meg a vállalkozás indításának feltételeit és javaslatokat is megfogalmaztak. A jelentés öt területen - a vállalkozás indítása, az építési engedélyek ügyintézése, az elektromos áramhoz való hozzáférés, az ingatlan nyilvántartásba vétele és a szerződések érvényesítése - nyújt referenciaértéket Budapestet, Debrecent, Győrt, Miskolcot, Pécset, Szegedet és Székesfehérvárt illetően, az értékelésből kiemelkedik városunk.

    2017.06.27.
  2. Új épületgépészeti áruházat adott át a húszéves Hollander-2000 Kft

    Átadta új épületgépészeti áruházát és bemutatótermét az 1997-ben alapított, idén huszadik születésnapját ünneplő Hollander-2000 Kft. A Károly János, majd a Tátra utcai székhelyét is kinövő székesfehérvári vállalkozás a Mártírok útján épített új otthont magának, amelyet hétfőn ünnepélyes keretek között avattak fel.

    2017.06.26.
  3. Tudnivalók a nyári gyakorlatról - kötelező a pénzbeli juttatás

    Javában tart már a szakközépiskolai és szakgimnáziumi tanulók nyári gyakorlata. Az általános szabályok ugyan nem változtak, a tanulók pénzbeli juttatása azonban emelkedett. Az összefüggő nyári gyakorlat időtartamára minden esetben pénzbeli juttatást is kell biztosítani a nappali munkarendben tanulóknak.

    2017.06.26.
  4. Középiskolások körében népszerűsíti a műszaki pályát az Arconic

    A Hotel Magyar Királyban rendezték meg kedden az Arconic(OK)osan szakmai versenyt, amelynek célja, hogy segítsen a régióban tanuló középiskolásoknak és egyetemistáknak a pályaválasztásban és a jövőjüket érintő döntéseik meghozatalában. Az idén öt székesfehérvári középiskola vett részt a megmérettetésen, a feladatok között fémekkel kapcsolatos kvíz és fémszerkezetek építése is szerepelt.

    2017.06.13.
  1. Székesfehérvár és Fejér megye fejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak a Városházán

    Székesfehérváron ülésezett a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Monitoring Bizottsága csütörtökön. A Városházán megtartott tanácskozást követően Székesfehérvár és Fejér megye fejlesztési terveiről és lehetőségeiről, valamint az e célra felhasználható forrásokról rendeztek sajtótájékoztatót.

    2017.06.08.
  2. Növelte bevételét és nyereségét a fehérvári Cerbona Élelmiszeripari Kft.

    A magyar tulajdonban lévő cég a 2015-ös 3,2 milliárdról tavaly 3,4 milliárdra tudta emelni a forgalmát, és 214 millióról 251 millió forintra az adózás előtti eredményét, miközben jelentős termékfejlesztést és gyártóberuházást is végrehajtott. Az idei tervekben az árbevétel 10 százalékos növelése, valamint a profit további emelése szerepel.

    2017.06.01.
  3. Megnyitotta kapuit Fehérvár első vérplazmaadó állomása

    Hivatalosan is megnyílt az első székesfehérvári Plazma Pont, a korszerű eszközökkel felszerelt egészségügyi központ a Jancsár közben kapott helyet. A plazmaadás során nyert vérplazmából többféle orvosságot állítanak elő, melyek általában igen súlyos, életveszélyes betegségek gyógyítására szolgálnak. Plazmából állítják elő az életveszélyes bárányhimlős vagy a cytomegalovírus fertőzöttek kezelésére szolgáló gyógyszereket is.

    2017.05.31.
  4. 268 milliós fejlesztés a Karsai Alba Kft-nél

    Több mint százmillió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány a nagyvállalati beruházási támogatás keretében a Karsai Alba Kft. 286 millió forintos kapacitásbővítő fejlesztéséhez. A 100 százalékban magyar tulajdonú Karsai Alba Kft. 170 dolgozót foglalkoztat.

    2017.05.27.

Eseménynaptár

2017. Június
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Webkamera

ide kerül a webkamera élő képe

360 Fehérvár

Hirdetés

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek