-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Forgalomkorlátozások a Lecsó alatt - terelőútvonalon járnak a buszok
Forgalomkorlátozásokat vezettek be a Fehérvári Lecsófőző Vigasság főzőprogramjainak és kulturális rendezvényeinek a területén.
Szeptember 25-én, vasárnap hajnali 4 óráig a Mátyás király körút az Ybl Miklós utcai kereszteződéstől a Várkörútig, valamint a Dózsa György út, a Zichy liget melletti útszakaszok és a Móri út a Szent Vendel utcáig lezárásra kerülnek. A Bíróság előtti csomópontban a Mátyás király körúti ág és a Dózsa György út lesz lezárva, a Várkörút és Szekfű Gyula utca azonban közlekedhető marad. A Várkörút a Szekfű Gyula utca felől (engedélyezve lesz a balra kanyarodás) lesz megközelíthető északi irányból. Az Irányi Dániel utca, a Honvéd utca és a Csitáry G. Emil utca zsákutca lesz a Móri út felé, értelemszerűen az egyirányú utcák ezen időszak alatt kétirányúként lesznek használhatóak. A Zichy liget is csak a Malom utca vagy a Mészöly Géza utca felé hagyható el. Az Ányos Pál utca kétirányú zsákutca lesz.
Szeptember 25-én, vasárnap 18 óráig lezárják a III. Béla király téren az Ányos Pál utca végénél lévő parkolót, valamint a Zichy liget és a Cégbíróság közötti parkolókat.
Az érintett menetrendszerinti autóbuszjáratok terelőútvonalon közlekednek szeptember 24-én, szombaton egész nap.
A forgalomkorlátozásban érintett helyi járatok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:
„17”-es autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Budai út – Várkörút – Rákóczi u. Kimaradt megállóhelyek: György O. tér, Gellért u., Uszoda, Szabadságharcos út, Ybl M. ltp., Országzászló tér.
„26”, „26A”, és „38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Budai út – Várkörút – Szekfű Gy. u. Kimaradt megállóhelyek: Autóbusz-állomás, György O. tér, Ybl. M. ltp.
„27”-es járatok terelőútvonala: Budai út - Várkörút - Szekfű Gy. u. Kimaradt megállóhelyek: György O. tér, Ybl. M. ltp.
„33”-as és „34"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: Gáz u. – Széna tér – Mikszáth K. u. – Zámoly u. – Fecskepart u. – Gombócleső u. – Fecskepart ltp. – Gombócleső u. – Fecskepart u. – Zámoly u. – Mikszáth K. u. – Szekfű Gy. u. – Várkörút – Prohászka O. u. Kimaradt megállóhelyek: a „33”-as járatok esetében: Széna tér (a Rákóczi utcában lévő megállóhely helyett Széna tér) , Fehérvár Áruház, Múzeum, III. Béla király tér, Ezredéves Ált. Iskola, Szt. Vendel u., Irányi D. u.; a „34”-es járatok esetében: III. Béla Király tér, Irányi D. u., Szt. Vendel u., Laktanyák, Ezredéves Ált. Iskola, Múzeum, Fehérvár Áruház.
Az Ezredéves Ált. Iskola megállóhelyek helyett a Zámoly u.-ban ideiglenes megállóhelyek kerülnek kijelölésre. A Fecskepart irányába közlekedő járatok számára a Paletta üzletház előtt, míg a városközpont irányába közlekedő járatok számára a Zámoly u. 42. sz. ingatlan előtt. A Városközpont irányába lévő Laktanyák megállóhely helyett ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a Gombócleső utcába, a Korona boltbázis előtt.
A menetrend szerinti HELYKÖZI autóbusz járatok számára javasolt útvonalak:
- Mór felől: 81. sz főút – 7. sz. főút – Palotai út
- Zámoly felől: 8123 sz. közút – 7. sz. főút – Palotai út
- Lovasberény felől: 811. sz. főút – Berényi út – Szekfű Gyula utca – Várkörút – Budai út – Palotai út
Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken megállnak, a terelések miatt a menetrendben meghirdetett időpontoktól pár perces eltérés lehetséges. Kérik a közlekedők fokozott figyelmét és türelmét!