-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Forgalomkorlátozás a Sportmajálishoz kapcsolódóan
Idén is megrendezik Székesfehérváron a Sportmajálist, a város hagyományos május elsejei programját.
A rendezvény visszatér a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központba, ahova a résztvevők közösen sétálnak át a Petőfi-szobortól. A gyülekező a Petőfi parkban lesz, ahonnan 8.45 órától a Palotai út – Mészöly Géza u. – Ligetsor – Bregyó köz – Bregyó közi Ifjúsági Szabadidő Központ útvonalon halad majd a felvonulás.
A Sportmajálissal kapcsolatban az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani:
- Az útvonalat a felvonulás kezdetével szakaszosan zárják le, majd az utolsó felvonulók elhaladása után folyamatosan felszabadítják.
- A Sportmajális miatt a Bregyó közben, a Sempre Étterem előtti parkolót 06.00 órától 20.00 óráig lezárják.
- A Sportmajális idején az autóbuszok zavartalanul közlekednek, terelés nem történik. Az érintetett járatok esetében esetleg néhány perces késésékre lehet számítani.
A közlekedők türelmét kérik, egyúttal mindenkit szeretettel invitálnak a Sportmajális programjaira.