-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Folytatódott a Tér-Élmény - évadnyitó koncert az Alba Regia Szimfonikus Zenekartól
„Gyönyörű környezetben egy fantasztikus koncert vár ránk.” – kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. A polgármester beszédében örömét fejezte ki, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar nem csak minőségben fejlődik évről évre, de egyre több koncerttel is megörvendezteti a fehérvári közönséget.
Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója emlékeztetett: a tavalyi évben szinte percre pontosan ugyanekkor indult el az első Tér-Élmény. Ahogy fogalmazott, az elmúlt év a zenekar számára sok szakmai munkával telt. „Egy olyan városban, ahol a közönség ekkora és ily’ mértékű szeretetét, valamint a fenntartó bizalmát élvezzük, a muzsikusok pedig ennyire elkötelezettek a szakmai munka iránt, méltán van ok a bizakodásra. Erre a bizakodásra buzdítom önöket is. Ha bármi nehézség adódik, akkor pedig jöjjenek és hallgassanak zenét, amellyel feltölthetik a lelküket.”
Az évadnyitó egy meglepetésprodukcióval indult, melyet dr. Szabó Balázs zenetörténész konferált fel. A Ludwig van Beethoven által írt Csataszimfóniát eredetileg 2020-ban, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján adták volna elő, azonban ez a pandémia miatt meghiúsult. Most azonban Fricsay Richárd, a legendás székesfehérvári katona-karmester 155. születésnapjához kapcsolódva, a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál lezárásának apropóján bemutatták. A Csataszimfóniát a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar látványos bevonulása után a két zenekar közösen adta elő.
Beethoven után Erkel Ferenc Bánk bán és Hunyadi László operái következtek, Zemlényi Eszter és Rezsnyák Róbert operaénekesek közreműködésével. Mindkét énekes székesfehérvári kötődésű, ma pedig mindketten a Magyar Állami Operaház magánénekeseiként tértek vissza a színpadra. Előbb felcsendült a Keserű bordal, majd a Tiszaparti jelenet. Katartikus élményt nyújtott a jelenlévőknek a Hazám, hazám, melynek bariton változatát Rezsnyák Róbert adta elő. A Bánk bán részletei után a Hunyadi László verbunkos, reformkori operarészletei következtek: Zemlényi Eszter Gara Mária cabalettájával kápráztatta el a Bartók Béla tér közönségét. Az este befejező részeként a Tiszán innen, Dunán túl duett következett Háry János első kalandjából, majd Kodály egyik leghíresebb műve, a Galántai táncok búcsúztatták az idei Tér-Élményt.
A rendezvényen részt vett dr. Simon László főispán, dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Vokla János ezredes, a Székesfehérvár MH. 43. Nagy Sándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka, Székesfehérvár testvérvárosainak delegációi, valamint Székesfehérvár alpolgármesterei és több önkormányzati képviselő.