-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Fokozottan ellenőrzik a kamionokat a rendőrök
November eljén kezdődött az utakon az az ellenőrzés sorozat, ami a hazai és nemzetközi áruszállítással foglalkozó kamionokra vonatkozó szabályok betartását és betartatását célozta meg. Az M7-esen eddig két alkalommal, míg a 62-es főúton egyszer állítottak fel ellenőrző pontokat. Kedden a 81-es főúton tartottak célzott ellenőrzést.
November eljén kezdődött az utakon az az ellenőrzés sorozat, ami a hazai és nemzetközi áruszállítással foglalkozó kamionokra vonatkozó szabályok betartását és betartatását célozta meg. Az M7-esen eddig két alkalommal, míg a 62-es főúton egyszer állítottak fel ellenőrző pontokat. Kedden a 81-es főúton tartottak célzott ellenőrzést.
Reggel 8 és délután 2 óra között több mint 100 kamiont ellenőrzött a 15 rendőrből és közlekedési felügyelőkből álló csoport.
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos (ADR) szabályok, valamint a nemzetközi áruszállítással és pihenőidő (AETR) betartására vonatkozó szabályok ellenőrzése során a mintegy száz járműből alig néhánynál találtak kirívó szabálytalanságot. Kényszervárakoztatással egy járművel vagy járművezetővel szemben sem kellett élniük.
14 sofőrrel szemben helyszínbírságot alkalmaztak kisebb fokú szabálytalanság miatt. Az ellenőrzés ideje alatt négy feljelentés született. Egy veszélyes anyagot szállító jármű esetében találtak erre alapos okot, három esetében különböző egyéb szabálysértés (műszakilag nem megfelelő, kopott abroncs, engedély nélküli
átalakítás, menetlevélbeli hiányosságok) miatt. A feljelentés nyomán fizetendő összeg felső határa 100 ezer forint is lehet adott és különösen súlyos esetben.
Az ADR, AETR ellenőrzést tovább folytatják Fejér megye közútjain a közlekedési szakemberek. A következő napokban az 1-es, 6-os, 7-es, 61-es, 63-as főúton találkozhatnak hasonló megállítási pontokkal a fuvarozók, de az M7-es autópálya visszatérően többször is szerepel a járőrök e havi forgatókönyvében.