-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Fogadónapot tart Szabó Bakos Györgyné augusztus 10-én
Fogadónapot tart augusztus 10-én Szabó Bakos Györgyné. A Belváros és környéke önkormányzati képviselője 14.00 órától várja a körzetében élőket a Piac tér 4. szám alatt. (volt Vidi Shop)
2021.08.10. 09:30 |
A koronavírus-járvány miatt hónapokig nem tarthattak fogadónapot, fogadóórát Székesfehérvár önkormányzati képviselői, csak elektronikus és a telefonos kapcsolattartásra, konzultációra volt lehetőség. A járványhelyzet jelentős enyhülésével ismét lehetővé váltak a személyes lakossági egyeztetések.
Szabó Bakos Györgyné, az 1. számú választókörzet önkormányzati képviselője 2021. augusztus 10-én, kedden tart legközelebb fogadónapot. 14.00 és 18.00 óra között várja a körzetében élőket a Piac tér 4. szám alatti irodájában. (volt Vidi Shop)