-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Félpályás útlezárás a Farkasvermi úti vasúti átjárón
Javítási munkálatok miatt félpályás útzár lesz csütörtökön és pénteken a Farkasvermi úti vasúti átjárón 9 és 14 óra között. A munkálatok idején jelzőőr irányítása mellett halad a forgalom.
2021.01.06. 18:25 |
A MÁV javítási munkálatok végez a Farkasvermi úti vasúti útátjáróban. A munkálatok ideje alatt, január 7-én, csütörtökön 9 órától 14 óráig, valamint január 8-án, péntek 9 órától 14 óráig félpályás útzárra számíthatnak az arra közlekedők.
A javítási munkálatok időtartama alatt a vasúti átátjáróban a gépjárművek jelzőőrös forgalomiránytás mellett, félpályán haladhatnak majd.