-
Elrajtolt a II. Senshi Kupa
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében szombat délelőtt közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.11. -
ARAK 100
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délután az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza Dísztermében. Az eseményen megemlékeztek az elmúlt évtizedek nagy eredményeiről, valamint díjazták az ARAK kiemelkedő sportolóit, edzőit, vezetőit.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Fehérvári kosarasok az U20-as válogatott EB-re készülő keretében
Hosszú felkészülési programot kezdett az U20-as válogatott, július közepéig még edzőmeccsek, keretszűkítés is vár a csapatra. A héten a fehérvári MKOSZ-csarnokban kedzte meg a gyakorlást a keret. Az Alba Fehérvár fiataljai idén a felnőtt bajnokságban is bemutatkozhattak, most pedig a válogatottban próbálják megszilárdítani a helyüket. Erre jó esélye van Takács Milánnak, aki már a felnőtt válogatottban is részt vett összetartáson, és edzőmérkőzésen pályára is lépett.
"A klubszezon nem úgy zárult, ahogy szerettük volna, de örülök, hogy egyénileg előre léptem és bemutatkozhattam a felnőtt csapatban. A korosztályos válogatottban is az a célom, hogy megszilárdítsam a helyem. A B-divíziós Európa-bajnokságon szerezhetünk sikerélményt, bár a mi válogatottunkban sok a '99-es korosztálynál fiatalabb kosaras" - mondta a fehérvéri edzőtábor elején Takács Milán.
Testvére, Takács Martin is debütálhatott az Albában. "Mindenképpen előrelépés, ebben a szezonban már nem hátráltatott a korábbi sérülésem és szeretném a továbbiakban is megszolgálni a bizalmat. A válogatottban sokan vannak, akik fiatalabbak, mint az U20-as korosztály, de ebben a korban a fizikális különbségek már jobban kiegyenlítődnek, így ennek talán nem lesz akkora jelentősége az EB-n" - nyilatkozta Martin.
A válogatott vezetőedzője, Pór Péter elmondta, jobb lenne, ha a bajnokságban a felnőttek között több fiatal kapna szerepet éles helyzetben is. A nemsokára életbe lépő "fiatalszabály" ezen talán segít, addig pedig a korosztályos válogatottaknál tudnak menedzselni néhány teheséget, mert az U18-as, az U20-as és a felnőtt válogatott szakmai programja egymásra épül. Amíg a lányoknál komplett korosztályos válogatottakat építettek fel a felnőtt kosárlabdára, a fiúknál kevesebb a tehetség, így ott a kiemelkedőket segítik.
Az U20-as Európa-bajnokság július közepén kezdődik Portugáliában, a magyar válogatottnak hatcsapatos csoportból kell megpróbálnia kivívni a továbbjutást.