Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díj - az Ön javaslatát is várják!

Az idei esztendőben is várja a javaslatokat a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. Azok a helyi vállalkozások, cégek részesülhetnek az elismerésben, melyek szem előtt tartják a felelősségteljes piaci magatartást. A díjakat 2018 tavaszán adják át, a jelöléseket március elejéig várják.
2017.11.15. 09:24 |
Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díj - az Ön javaslatát is várják!

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Önkormányzata évről-évre Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjban részesíti azokat a helyi vállalkozásokat, cégeket, amelyek tevékenységük során szem előtt tartják a felelősségteljes, etikus piaci magatartást. A díjat három kategóriában adományozzák: gyártás, szolgáltatás és kereskedelem kategóriában.

„Minden elismerés értékét csak növeli a társadalmi támogatottság és a civil elismeréseknél ez még inkább így van.” - mondta Róth Péter alpolgármester. Előttünk áll az adventi vásár, ahol biztosan találkozunk olyan kereskedőkkel, szolgáltatóval, akik érdemesek az elismerésre. Arra kérte a fehérváriakat, hogy küldjenek minél több javaslatot.

Németh László az alapítvány elnöke elmondta, hogy a szakmai díjat már negyedszer hirdetik meg. Mint mondta meg kell mutatni azokat a kereskedőket, szolgáltatókat, akik kiemelkednek és el kell ismerni a tevékenységüket. Alapvető feltétel az etikus magatartás, amit fogyasztóvédelmi szakemberekkel közösen vizsgálnak meg.

Az elismerést a Fogyasztók Világnapjához kapcsolódóan adományozzák. A jelöléseket a fogyvedalap@gmail.com címen várja az alapítvány.