-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Ezernél is több diák versenyzett az úszás Diákolimpia városi döntőjében
Az elmúlt esztendők versenyeihez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata ezúttal is a fiatalok rendelkezésére bocsátotta a Csitáry G. Emil Uszodát, emellett a verseny megrendezését is támogatta.
„A városi úszás Diákolimpia hagyományosan novemberben van Székesfehérváron, az általános és középiskolai testnevelés tanárok egyeztetése alapján, a Városi Fürdőigazgatóság és Székesfehérvár Önkormányzatának rendezvényeként., összesen mintegy kétezer résztvevővel.
A mai napon az ötödik osztályosoktól a tizenkettedikesekig (III-VI. korcsoport) indultak versenyzők, míg 15-én, csütörtökön az általános iskolák alsó tagozatosai elsőtől negyedik osztályig. Minden iskola részt vesz a versenyünkön, amely B-kategóriás, tehát igazolt úszók nem indulhatnak. A városi fordulóból az első három helyezettek jutnak a megyei döntőbe, ahonnan az országos döntőbe juthatnak.” - hangsúlyozta Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának munkatársa, aki megköszönte a Városgondnokság és a Fürdőigazgatóság munkatársainak a verseny helyszínének előkészítését.
A megyei fináléban való indulásra egyéniben a hát-, mell- és gyorsúszás első három helyezettje, míg a 4x50 méteres váltóban szintén az első három helyezett alakulat szerzett jogot. Az első három helyezett úszó az egyéni számokban érmet, míg a váltó versenyszámokban érmet és oklevelet kapott.