Most szombaton is megnézhetjük az óriásbábokat a Belvárosban

Ezen a héten szombaton is megjelennek majd az óriásbábok a Fő utcán, hogy hagyományőrzők kíséretében hívják fel a figyelmet az augusztusi Koronázási Ünnepi Játékokra.
2017.07.03. 06:57 |
Most szombaton is megnézhetjük az óriásbábokat a Belvárosban

Szombaton megjelentek a hagyományőrző csoportok: a Borostyán, valamint a Fejér Baranta Egyesület tartott bemutatót a Varkocs-szobornál, a Mátyás király-emlékműnél, a ciszter templom előtt és az Országalmánál, ahol a felvonuló óriásbábokkal, az általuk megjelenített történelmi személyiségekkel is megismerkedhettek az érdeklődők.

Az elmúlt hétvégéna bábok mellett a Vörösmarty Színház előtt négy „élő királlyal” is találkozhattak: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla – vagyis Varju Kálmán, Makranczi Zalán, Egyed Attila, Száraz Dénes – várta a nézőket. Az érdeklődők közös fotókat készíthettek kedvenc színészeikkel, és arra is volt lehetőség lesz, hogy a kifejezetten az alkalomra tervezett képeslapokat dedikáltassák a művészekkel.