Európa Liga visszavágó csütörtökön este a Sóstón

 Csütörtökön a Trabzonspor ellen vívhatja ki az Európa-liga csoportkörébe való jutást a Videoton csapata. Paulo Sousa együttese eddig remekül szerepelt a selejtező és a rájátszás mérkőzésein, hiszen túl azon, hogy nem kapott ki, 424 perce még gólt sem kapott.
2012.08.28. 14:22 |
Csütörtökön a Trabzonspor ellen vívhatja ki az Európa-liga csoportkörébe való jutást a Videoton csapata. Paulo Sousa együttese eddig remekül szerepelt a selejtező és a rájátszás mérkőzésein, hiszen túl azon, hogy nem kapott ki, 424 perce még gólt sem kapott.
 
 Az, hogy a fehérváriak Törökországban sem kaptak gólt, azt jelenti, hogy az Európa Liga idei kiírásában öt meccsen egyetlen egyszer rezdült meg a Vidi hálója. Paulo Sousa együttesének eredménye már csak azért is megsüvegelendő, mert a góltalansági sorozatot egy kivétellel ugyan az a védelem hozta le. Az egy kivétel a Slovan elleni visszavágó volt, ahol Brachi helyett Szolnoki Roland szerepelt, amúgy a siker a Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira négyes nevéhez köthető, na meg a kapus Bozsovicséhoz.
 
A Vidi történetében eddig az 1984/1985-ös UEFA-kupa menetelést bemutató csapat volt a rekorder, amely két alkalommal tudott két egymást követő meccset kapott gól nélkül lehozni.
 
A Videoton kapott gól nélküli sorozata az Európa Liga idei kiírásában:
 
2. selejtezőkör, 1. mérkőzés: Slovan Bratislava – Videoton FC 1-1, 64 perc kapott gól nélkül
2. selejtezőkör, 2. mérkőzés: Videoton FC – Slovan Bratislava 0-0, 90 perc
3. selejtezőkör, 1. mérkőzés: Videoton FC – KAA Gent 1-0, 90 perc
3. selejtezőkör, 2. mérkőzés: KAA Gent – Videoton FC 0-3, 90 perc
Rájátszás, 1. mérkőzés: Trabzonspor – Videoton FC 0-0, 90 perc
 
Forrás: vidi.hu