Érettségi - A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

Kedden reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák országszerte. E tárgyból mintegy 69 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között.
2022.05.03. 07:11 |
Érettségi - A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik. Az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két részből áll, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszköz - közép- és emelt szinten is - a függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), a szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, a körző, a vonalzó, a szögmérő, amelyekről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a vizsga során egymás között nem cserélhetik.

Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik. A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.

Magyarország

  1. Készpénzmentes fizetés a buszokon

    Régen várt szolgáltatásfejlesztés valósul meg hamarosan a Volánbusznál: idén szeptemberig a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetén elérhetővé válik a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlás. Az első elektronikus fizetést lehetővé tevő eszközök a tesztüzem után Pest vármegye területén közlekedő autóbuszokra kerülnek fel, ezt követően pedig országszerte megkezdődik a telepítésük.

    2024.05.30.
  2. Adó 1+1 százalék

    Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni. Ma még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal (1-es menüpont) 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. 

    2024.05.21.
  3. Élmény a boldog életért

    A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.

    2024.05.10.
  4. Segítsünk, hogy segíthessenek!

    Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.

    2024.05.09.