-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Mammográfiai szűrésre várják a székesfehérvári hölgyeket
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mammográfiai szakrendelésre, emlőszűrésre várja a Székesfehérváron élő hölgyeket.
2021.05.09. 07:14 |
A mammográfiás szűrőállomás a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház radiológiai szakrendelésén működik Székesfehérváron, a Hunyadi utca 2. szám alatt.
Ide várják Székesfehérvárról a következő hetekben azokat a hölgyeket, akik a közelmúltban kaptak meghívót a vizsgálatra.
Rendelési idő:
- hétfőn és pénteken 7:30-tól 13:30-ig,
- kedden, szerdán és csütörtökön: 7:30-tól 17:00-ig.