-
40+ jubileumi műsor
A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium volt és jelenlegi Népzene tanszakos növendékei, tanárai 40+ jubileumi műsorral és táncházzal várják az érdeklődőket, családtagokat, barátokat, rokonokat, az iskola minden növendékét és tanárát a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba 2024. május 16-án, csütörtökön 17 órára.
2024.05.16. -
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
Emlékhelyek Napja Székesfehérváron – élő sakkjáték idézte meg II. András keresztes hadjáratát
A programsorozat leglátványosabb elemeként bemutatott élő sakkban II. András király szentföldi keresztes hadjáratát keltették életre a Vasvári Pál Gimnázium diákjai a Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen, Matuz János rendezésében.
A Nemzeti Örökség Intézete minden év májusának második hétvégéjén rendezi meg a Emlékhelyek Napját, melynek keretében a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet.
Ezen a napon a nemzeti és történelmi emlékhelyek különleges programokkal várják a történelem és kultúra iránt érdeklődő látogatókat szerte az országban.A Szent István Király Múzeum a Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen rendezett programokkal csatlakozott az országos kezdeményezéshez.
A rendezvénysorozat leglátványosabb elemeként mutatták be A jeruzsálemi című élő sakkjátékot, amely ezúttal nem egyetlen csatát, hanem három különböző hadi ütközetet, II. András magyar király teljes szentföldi keresztes hadjáratát mutatta be.
Ez volt az Árpádok egyetlen keresztes hadjárata, egyben a legnagyobb és legátfogóbb hadi vállalkozása, ezért különleges helyet foglal el a középkori hadtörténelemben. Az Aranybulla Emlékév előtt tisztelgő, közel 50 perces előadást a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 38 tehetséges diákja vitte színpadra Matuz János rendezésében.
A 100 négyzetméteres sakktáblán bemutatott történelmi játék nemcsak látványában, de vokális zenei megszólalásában is egyedülálló élményt nyújtott a szép számban megjelent nézőknek.
Az Emlékhelyek Napja keretében szerveztek még koncerteket a Musica Historica együttessel és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesével.
Szerepelt a programsorozatban antropológia előadás az Osszáriumban található csontok eredetéről és vizsgálatáról, arról, hogy az antropológusok és a régészek hogyan tudnak információkat kinyerni egy középkori temetőből.
A Nemzeti Emlékhelyen megjelent több királyi óriásbáb, de voltak kézműves játékok, foglalkozások, öltözet- és fegyverbemutatók, valamint interaktív idegenvezetés gyerekeknek.