-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Emberségből jelesre vizsgáztak - időseknek segítettek a fehérvári rendőrök
A rendőrség tevékenység-irányítási központjába 2023. április 27-én 13 óra 35 perckor Székesfehérvárról, egy Ősz utcai társasházból érkezett lakossági bejelentés. A bejelentő hölgy elmondta, hogy a társasház liftje elromlott, melynek következtében egy ott lakó 90 éves, beteg asszony már órák óta az épület előtt vesztegel és nem tud feljutni otthonába. A telefonhívást követően Sarkadi Zsombor rendőr törzsőrmester, körzeti megbízott és társa, Rácz Gábor rendőr őrmester, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol megállapították, hogy nemcsak az idős hölgy, de egy ugyancsak ott élő, mozgásában korlátozott 57 éves férfi is a meghibásodott felvonó által kialakult helyzet áldozata lett.
Az egyenruhások egy pillanatra sem tétlenkedtek.
A beteg nyugdíjast egy székbe ültetve felvitték az 5. emeleti lakásáig, az 57 éves férfit pedig - aki lift hiányában, önerőből nem lett volna képes feljutni több emelet magasra - ugyancsak biztonságban felsegítették lakásába.