-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Elvileg nem okozhat áramkimaradást a hőség Magyarországon
A várható rekordkánikula sem okozhat fennakadást a hazai áramellátásban, azonban a hálózat kapacitáshatáraihoz közel üzemel. Pöröghetnek hát a klímák, csak egy egyidejű többszörös üzemzavar okozna galibát. kedden a magyarországi napi fogyasztás 6100 megawatt körül alakulhat, ami 11-12 százalékkal magasabb egy múlt évi átlagos nyári naphoz, amikor a 25 fok körüli meleghez 5500 megawatt kapacitás párosult. A 6100 megawatt egyébként egy gyenge téli nap fogyasztásának felel meg. A nyár azért tekinthető kritikusabbnak, mivel ilyenkor végzik az erőművek javítását, karbantartását.
2007.06.20. 12:33 |
A várható rekordkánikula sem okozhat fennakadást a hazai áramellátásban, azonban a hálózat kapacitáshatáraihoz közel üzemel. Pöröghetnek hát a klímák, csak egy egyidejű többszörös üzemzavar okozna galibát.
Nem kell áramkimaradástól, üzemzavartól tartani a hőség kiváltotta magas áramfogyasztás miatt. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. vezérigazgatója elmondta: kedden a magyarországi napi fogyasztás 6100 megawatt körül alakulhat, ami 11-12 százalékkal magasabb egy múlt évi átlagos nyári naphoz, amikor a 25 fok körüli meleghez 5500 megawatt kapacitás párosult.
A 6100 megawatt egyébként egy gyenge téli nap fogyasztásának felel meg. A nyár azért tekinthető kritikusabbnak, mivel ilyenkor végzik az erőművek javítását, karbantartását – magyarázta a vezérigazgató. A hazai ellátás 13-15 százalékát egyébként importból biztosítják, zömében a cseh, a lengyel, és az ukrán hálózatokból, amelyek szintén megbízhatóan működnek – fogalmazott.
Vinkovits András hangsúlyozta: Magyarországon csak akkor következhetne be áramkimaradás vagy a fogyasztás korlátozása, ha többszörös üzemzavar következne be az erőművek működésében, vagy az elosztó-, szállítóhálózatban, aminek kicsi az esélye.
Idén május 21-én délután régen nem tapasztalt válságos órákat élt át a magyar villamosenergia rendszer – ismerte el a MAVIR vezetője. Kora délután több olyan erőművi, és hálózati üzemzavar következett be, amelyek miatt rövid időn belül mintegy 660 megawatt erőművi kapacitás esett ki a termelésből. A forráshiányt a tartalékok üzembeállításával csak részben tudták pótolni, továbbá nemzetközi kisegítésből sem sikerült megfelelő mennyiségű villamos energiát beszerezni.
Ez az eset is intő jel volt – fogalmazott Vinkovits András, hogy mielőbb gondoskodni kell újabb erőművi kapacitások beállításáról hazánkban, annak kiemelt figyelembe vételével, hogy egy erőmű felépítéséhez legalább 5-6 év szükséges.