Elsőre jó volt - edzőmeccsen győzött az Alba Fehérvár

Két hét edzésmunka után lejátszotta első felkészülési mérkőzését a bajnok Alba Fehérvár kosárcsapata.Az ellenfél a szlovák ezüstérmes MBK Rieker Komarno volt a Gáz utcai csarnokban. Most mutatkoztak be az Alba új játékosai, ugyanakkor nem lépett pályára a csapatkapitány Lóránt Péter. A fehérváriak magabiztosan győztek, a végén húsz fölé ment a különbség.
2017.08.26. 20:40 |
Elsőre jó volt - edzőmeccsen győzött az Alba Fehérvár

A meccs elején az új légiósok közül Hill, Fenner és Horton is a pályán volt. Utóbbi center poszton szinte egyedüli játékosként, hiszen Keller Ákos a válogatottnál van, Lóránt Péter pedig kisebb húzódás miatt kihagyta a meccset. Horton jól játszott, lepattanókat szedett, zsákolt, jól megértette magát az irányító Hillel. Utóbbi három gólpasszt is kiosztott a mérkőzés elején, az Alba pedig a tőle megszokott gyors indításos játékával hamar elhúzott. 14-2 is állt a táblán, ezután éledezett a révkomáromi csapat. Kintről jobban dobtak a vendégek, ki is egyenlítettek, de a félidő végén négy ponttal megint az Alba vezetett.

A harmadik negyed elején ismét kosárcsendbe kényszerítette ellenfelét a jó fehérvári védekezés, sikerült tizenöt ponttal is melépni. Hortonnak ekkor már nem sok  idő jutott, hamar kipontozódott, így alacsony szerkezettel játszott az Alba. Az új magyar irányító, Kovács Ákos triplát dobott, jól váltotta Hllt, de ketten együtt is voltak fenn a pályán. Bár a negyed végén kilenc pontot dobott válasz nélkül a Komarno, a negyedik játékrészben egyértelművé vált, hogy a jól védekező magyar csapat fog nyerni. Fenner is ekkorra tartogatta pontjait, Hill pedig a végén kifejezetten megszórta magát. A negyedik légiós, Harris inkább nagy blokkjaival tűnt ki, a 25 percet játszó Markovics Luka pedig 18 ponttal és 8 lepattanóval lett a legértékesebb játékos. A két csapat jövő szombaton ismét találkozik, akkor a révkomáromiak lesznek a házigazdák.

Alba Fehérvár - MBK Rieker Komarno 79-58 (19-13, 19-21, 15-11, 26-13)
Alba: Hill 19/9, Fenner 11/3, Markovics 18/6, Filipovics 8, Horton 4. Csere: Kovács Á. 7/3, Harris 7, Brbaklics 5, Varga M.