-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Elkezdődtek a Koronázási Szertartásjáték próbái - augusztus 17-én láthatjuk először a darabot
A székesfehérvári középkori múltidézés középpontjában a Koronázási Szertartásjáték áll, amelynek idei, immár hetedik „epizódjában” a nézők a Nemzeti Emlékhelyen felépített szabadtéri színpadon IV. Béla életét és uralkodását ismerhetik meg augusztus 17-én, 18-án és 19-én.
A látványos előadásban a színészek mellett táncosok, zenészek, valamint nyolcvan határon túlról érkező diák is közreműködik majd.
Augusztus első hétfőjén tartotta olvasópróbáját az idei évi Koronázási Szertartásjáték alkotócsoportja a Vörösmarty Színházban. Ahogy minden évben, így most is a színészeket és a stábot dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, a darab rendezője köszöntötte.
A történettel kapcsolatban megtudtuk, hogy az országra pusztulást hozó tatárjárás utáni időkbe kalauzolja majd vissza a nézőket, ahol az országot újjáépítő IV. Béla minden szempontból kiemelkedő élettörténete elevenedik meg, a koronázás rítusába építve.
Egy olyan fiú történetét meséli el a rendező, akinek szeme láttára gyilkolták meg az anyját, és akinek már nyolcéves korában, még ha csak jelképesen is, de korona került. Lelkét a nagyravágyás és a bosszú fűti, a trónra mégis csak 29 éves korában ülhetett. Később pedig a pusztító tatárokkal kellett szembenéznie.
Mára már tudjuk, hogy IV. Bélának sikerült a lehetetlen, és újjáépítette az országot, amelyre a darab alcíme, Az élet magja is utal. Rámutatva egyrészt a „második honalapító” király tevékenységére, másrészt emléket állítva annak a ténynek is, amelynek nyomán ez a család négy szentet is adott az egyháznak: Szent Margit, Szent Kinga, valamint Boldog Jolán és Boldog Konstancia személyében.
Az augusztus 17-én, szombaton 21 órakor bemutatásra kerülő darab címszerepét, IV. Bélát Lábodi Ádám alakítja, felesége, Laszkarisz Mária szerepében Kubik Anna lép színre, Batu kánt Sághy Tamás, míg a király lányát, Szent Margitot Varga Lili alakítja. A narrátort pedig Mihályi Győző személyesíti meg.
Jelmeztervező – Kovács Yvette Alida
Díszlettervező – Szendrényi Éva
Zeneszerző – Szirtes Edina „Mókus”
Koreográfus – Horváth Csaba
Forgatókönyvíró, rendező – dr. Szikora János
A Koronázási Szertartásjátékról minden információ a www.koronazas.hu oldalon olvasható.