-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Elkezdi szerelni az adventi díszkivilágítást a Városgondnokság
Székesfehérvár Városgondnoksága hétfőn éjszaka elkezdi a díszvilágítás felszerelését a Belvárosban. Hétköznap éjszakánként, az utolsó busz után 23.00 órától másnap 04.00 óráig több ütemben dolgoznak a Várkörút egyes szakaszain. A munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét és megértését kérik a szakemberek!
2019.10.14. 09:47 |
Várkörút
2019.10.14-15. 23:00 órától másnap 04:00 óráig Petőfi utcától a körforgalomig, az Árpád fürdő felöli úttest
2019.10.15-19. 23:00 órától másnap 04:00 óráig Körforgalomtól a Berényi útig a Brunszvik óvoda felőli oldal
2019.10.21. 23:00 órától másnap 04:00 óráig Körforgalomtól a Berényi útig a Brunszvik óvoda felőli oldal
Oskola utca
2019.10.21. 08:00-16:00
2019.10.14-15. közötti időszakban a Várkörút Rákóczi úti körforgalom - Petőfi út közötti szakasza lesz lezárva (Zsuzsanna forrás felőli oldal)
2019.10.15-19. illetve 2019.10.21. közötti időszakban a Várkörút Rákóczi úti körforgalom - Szekfű Gyula utca közötti szakasza lesz lezárva (Brunszvik óvoda felőli útpálya)
2019.10.21. Az Oskola utca egyes pontjain lesz minimális forgalom korlátozás