Elkezdődött a kivitelezés teljes hosszában megújul a Salétrom utcai sétány

Szerdán elindult a Salétrom utcai közösségi tér kialakítása. A három ütemben létrejövő beruházás több mint százmillió forintba kerül. Első lépéseként a József Attila utca 2. és a Németh László Általános Iskola közti szakasz újul meg, melynek kivitelezését elkezdte a vállalkozó. Padok is kerülnek majd a megszépülő utcára és a vízelvezetést is megoldják. A felújítás időszerű, hiszen az 1970-es évek óta csak kisebb felújítások történtek itt.
2016.09.14. 13:31 |
A munkaterület átadása megtörtént, így szerdán elindult a Salétrom utcai közösségi tér kialakítása. A három ütemben létrejövő beruházás több mint százmillió forintból valósul meg. 
KÉPGALÉRIA a munkaterület átadásról
Az elmúlt hónapok fejlesztései után tovább szépül a 4. számú választókörzet. Több mint százmillió forintos beruházás keretében 2018-ra teljes egészében megújul a Salétrom utca. A három ütemben megvalósuló fejlesztés első lépéseként a József Attila utca 2. és a Németh László Általános Iskola közti szakasz újul meg.
A szerdai munkaterület átadáson Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy a Belváros peremén egy olyan közösségi tér kerül kialakításra, melynek köszönhetően a városrészben élőket szép és élvezhető környezet fogadja. „A Salétrom utca felújításával egy régi adósságát törleszti a város. A korszerűsítés mindenképpen időszerű, hiszen az 1970-es évek óta csak kisebb felújítások történtek itt. Most 2016-ban végre elindulhat a Salétrom utca három ütemben történő teljes fejlesztése, így 2018-ban szép és impozáns környezet fogadja majd az itt élőket.” – mondta Molnár Tamás, aki azt is kiemelte, hogy a környéken tartott lakossági fórumokon is mindig felmerült a sétány felújításának kérdése, ami most megvalósul.
 
Először közműcserék miatt jelentősen elhasználódott burkolat felújítását végzik el, majd a következő évben a Németh László Általános Iskola előtti tér is megszépül. A közterületet úgy alakítják ki, hogy az itt lakóknak közösségi térként is funkcionáljon; így játszóteret, egy fitness-, vagy KRESZ-parkot is terveznek, emellett a zöld szigeteket is kicserélik.
Nyitrai Jenő, a kivitelező Platz-Bau ügyvezetője elmondta, hogy a három ütemben megvalósuló beruházás keretében az egész Salétrom utca új, zajmentes térkő burkolatot kap – érdekesség, hogy a felbontott betont egy korszerű eljárás segítéségével újrafelhasználják. Új körpadot és támfalakat alakítanak ki, melyekre padokat is felszerelnek, emellett a vízelvezetést is megoldják. A munka már szerdán elkezdődött és ötven nap áll rendelkezésükre, hogy befejezzék az első ütem megvalósítását.

Városfejlesztés

  1. Finisben a kórházfejlesztés

    Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.

    2024.05.08.
  2. Új parkolók a Vasútállomásnál

    Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület. 

    2024.05.02.
  3. Új út épül a Gáz utcai garázssornál

    A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.

    2024.05.02.
  4. Nyilvános WC lesz az Aranybullánál

    Az épülő illemhelyen kialakítanak egy női és egy férfi rész mellett egy akadálymentes mosdót is, valamint takarítószertárat. A parkolónál lévő kerékpártámaszok mellett pedig kerékpáros szervizpontot is lesz. A parkosított terület védelme érdekében további növénytelepítés történik a területen és a térfigyelő kamerák számát is bővítik.

    2024.05.02.