Március 3-ig lehet jelentkezni az idei Fejér Megyei Diáknapokra

Már lehet nevezni a Diáknapokra: a közel ezer középiskolást megmozgató kulturális eseményt április 3. és 5. között rendezi meg a Fehérvári Programszervező Kft. Dunaújvárosban. A megye középiskolásai tizenkét művészeti kategóriában mutathatják meg tehetségüket, a nevezéseket március 3-ig fogadják.
2020.02.24. 07:55 |
Március 3-ig lehet jelentkezni az idei Fejér Megyei Diáknapokra

A Fejér megyében tanuló középiskolás diákok kulturális seregszemléjét az 1960-as évek óta rendezik meg – évenként váltva – a megye két legnagyobb városában.

A tehetségkutatáson kívül a rendezvény fontos célja, hogy teret adjon a találkozásnak, a közösségformálásnak.

A háromnapos rendezvényen évről évre mintegy ezer diák vesz részt, idén is legalább ennyi résztvevőre számítanak.

A versenyzők hét színpadi és öt egyéb kategóriában – szólóének, társasének, kórus; vers- és prózamondás; diákszínpad; könnyűzene; népdal – népzene – néptánc; komolyzene – szólóhangszer – kamarazene; sótájm, képző-, nép- és iparművészet; honismeret, irodalom; fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok; médiakommunikáció – mutathatják meg tehetségüket a nagyközönség, illetve a szakmai zsűri előtt. Fontos tudnivaló, hogy idén is a Diáknapok keretében rendezik az Éneklő ifjúság hangversenyt – erre március 11-ig lehet jelentkezni.

A kulturális fesztivál rendezői idén is neves szakembereket, művészeket kértek fel a versenykategóriák zsűrijébe. A legkiemelkedőbb produkciók és alkotások kategóriadíjat, illetve különdíjat kapnak, továbbá felléphetnek a Diáknapokat lezáró gálaműsorban – és persze gazdára talál a megye és a két rendező város nagydíja, a közönségdíj, valamint a különleges fesztiváldíj is.

A Diáknapok központi helyszíne a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza lesz, itt található majd az információs és regisztrációs pult, és ez az intézmény ad otthont több színpadi kategóriának is.

A középiskolák által kijelölt pedagógusok március 3-ig tudják a fellépőket és produkciókat regisztrálni az esemény online nevezési felületén, amelynek elérhetőségét csak ők kapták meg a szervezőktől. Az eseménnyel kapcsolatban érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a Diáknapok honlapját, www.diaknapok.hu , Facebook-oldalát, valamint a Fehérvári Programszervező Kft. Instagram-oldalát, ahol a szervezők a nevezéssel kapcsolatos tudnivalók mellett további hírekkel várják a rendezvény iránt érdeklődőket.

A rendezvény programjainak megtekintése mindenki számára nyitott és ingyenes: a szervezők és a színpadra lépők várják a nézőtérre barátaikat, családtagjaikat és valamennyi érdeklődőt.

Fehérvári színes

  1. Fokozottan védett

    Lezajlott a fokozottan védett kisemlősök felmérésének első szakasza Székesfehérvár mellett - adta hírül a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Fejér vármegyében mára alig maradt néhány életképes populáció. Az egyik ilyen a Börgöndi reptéren található, ahol a rendszeres kaszálásnak köszönhetően még ma sem ritka ez az állat. 

    2024.05.29.
  2. A középosztály forradalma

    Könyvbemutatóval folytatódik a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjának ismeretterjesztő programsorozata. Május 31-én, pénteken 17.00 órai kezdettel „A középosztály forradalma – meritokratikus stratégia a 21. századra” című kiadványt ismerhetik meg az érdeklődők.

    2024.05.28.
  3. Borsófesztivál - még lehet jelentkezni

    Idén már a kilencedik Borsófesztivált rendezi meg a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A hagyományos közösségi esemény helyszíne ebben az évben is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, időpontja június 15., szombat. Az eseményre június 10-ig lehet jelentkezni.

    2024.05.28.
  4. Kerművészeti napok a kastélyban

    A Károlyi József Alapítvány idén május 31. és június 2. között már 20. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat a Fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. Idei, kiemelt téma a füves- és sziklakertek, labirintusok és útvesztők, valamint a fenntartható fejlődés és az arborétumok. Több program várja a gyerekeket a parkban és a felújított, egykori istállóban kialakított látogatóközpontban is. 

    2024.05.27.