-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Életveszélyes még bármelyik tó jegére rálépni!
Kenyeres Dániel a Városgondnokság belvízrendező mérnöke elmondta, hogy nem tudtak úgy lehűlni a tavak vizei Fehérváron, hogy megfelelő jégvastagság tudjon kialakulni. Kiijelölt pálya ezentúl sem lesz a városi tavakon, ugyanis ezek vízpótlása folyamatos, ezért a befolyásnál és a túlfolyónál vékonyabb a jégpáncél és ez életveszélyes lehet a jégen tartózkodókra nézve.
Ha valaki mégis rámerészkedik a vékony jégrétegre, az több veszélyt is rejthet magában. Ilyenkor fontos a gyors és hatékony segítség. Szabó-Bisztricz Anett a Fejér Megyei Katasztrófdavédelem szóvivője elmondta, hogy ha esetleg beszakadt a jég, akkor kerülni kell a hirtelen mozdulatokat. Felelőtlenül, meggondolatlanul, mások megsegítésére ne siessünk, mert könnyen mi magunk is bajba kerülhetünk, ezért jó, ha többen vagyunk és valaki tud segítséget kérni a 112-es segélyhívón, míg a többiek a bajba jutott megsegítésére sietnek.
A szóvivő elmondta, ilyenkor jól bevált módszerként működhet, ha a kabátokat levesszük magunkról, majd azokat összekötve bedobjuk a bajba jutottnak és kihúzzuk őt a partra. Azonban nemcsak mi kerülhetünk veszélybe a vékony jégen, fokozottan kell figyelni a házi kedvencekre is sétáltatás közben, hiszen az ő súlyuk alatt is könnyen beszakadhat a mostani minimális jégréteg.