-
40+ jubileumi műsor
A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium volt és jelenlegi Népzene tanszakos növendékei, tanárai 40+ jubileumi műsorral és táncházzal várják az érdeklődőket, családtagokat, barátokat, rokonokat, az iskola minden növendékét és tanárát a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba 2024. május 16-án, csütörtökön 17 órára.
2024.05.16. -
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
Élet, bor, humor, avagy az alig ismert Márai - Hirtling István estje a színház kávézójában
Az ARTeatrum Alapítvány szervezésében, a Pártoló est sorozatban április 8-án, hétfőn 19 órakor Hirtling István Jászai Mari-díjas, érdemes művész és Mészáros Tibor Márai kutató, irodalomtörténész várják a közönséget egy különleges utazásra a Vörösmarty Színház kávézójában.
2019.04.08. 09:32 |
Az elmúlt évben indították útjára a budapesti Jókai Anna Szalonban nagysikerű, telt házakat vonzó Márai irodalmi estjüket. A havi rendszerességgel megrendezett eseményeken a rendkívül gazdag életmű egyes témáit járják körül. Az április 8-i Pártoló estre egy különleges összeállítást hoznak, amelyben bepillantást nyerhet a közönség egy kevéssé ismert, de rendkívül szórakoztató világba, ahogy Márai látta és láttatja. Kankalin, kiskocsma, Szindbád, és lábsó. Mi bennük a közös? Csak az, hogy Márai ugyanolyan irodalmi igénnyel és humanizmussal ír mindről.
Az est pártolójegy váltásával látogatható, mely 3000 Ft-tól elérhető a színház jegypénztárában. A támogatás a Pelikán Udvar bejárati kapujának felújítását szolgálja.