-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Elektromoshálózat-felújítás miatt lesz áramszünet több utcában pénteken
Az E.ON tájékoztatása szerint hálózatfejlesztési munkákhoz kapcsolódóan február 1-jén, pénteken Székesfehérváron több utcában áramszünet lesz. A felújítás érinti a Mancz János utcát, a Szekfű Gyula utcát, a Széna teret, a Rákóczi utcát és a Mikes Kelemen utcát is.
2019.01.29. 10:10 |
A szolgáltatás kimaradása február 1-jén, pénteken 08.00 és 12.00 óra között Székesfehérvár alábbi utcáit érinti:- a Mancz János utca 16. és 21-23. számú épületeit,
- a Szekfű Gyula utca 17-21. számú épületeit,
- a Széna tér 1-9., 2-8. és 13. számú épületeit,
- a Rákóczi utca 34. számú épületet, valamint
- a Mikes Kelemen utca egészét.