-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Ej, ráérünk arra még! – versíró pályázat középiskolásoknak Petőfi Sándor tiszteletére
„Bizonyára hallottad már, amikor a felnőttek azt mondják: ez olyan „patópálosan” készül. Vagy hallhattad magát a verssort szállóigévé válva: „Ej, ráérünk arra még!”
Talán magát a verset is ismered, ahonnan ered: Petőfi Sándor Pató Pál úr címmel írt annak idején humoros költeményt a halogatásról. Ha még nem olvastad, akkor most keresd meg, vagy vedd elő újra, és gondolkozz azon: te mit gondolsz a halogatásról? Hajlamos vagy rá? Mit halogatsz a leginkább? És mit gondolsz, látsz: a környezeted mit halogat és miért?”
E gondolatébresztő sorokkal kezdődik az a középiskolásoknak szóló versíró pályázat, amelyet a Vörösmarty Társaság tett közzé. A kiírásra a székesfehérvári középiskolák tanulóinak verseit várják a név, az életkor, az iskola és az elérhetőség (lehetőleg e-mail-cím) pontos megjelölésével. A versek hosszát és stílusát nem határozzák meg, de mivel Petőfi Sándor szellemiségéről van szó, ezért elsősorban rímes költeményeket várnak. Ám, ha valaki szabadversben fogalmazná meg a gondolatait, azt is megteheti.
A pályázat beadásának határideje 2023. március 19-e. A szövegeket Word dokumentumban, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel kérik. Más formátumban küldött verset nem fogadnak el. Egy pályázó egy verssel nevezhet. A szövegeket a vorosmartykucko@gmail.com címre várják, a levél Tárgy mezőjében pedig legyen ott a pályázat címe és a pályázó neve, például: „Ej, ráérünk arra még!” – Kelemen Lilla.
A beadott műveket elismert költőkből, irodalmárokból álló zsűri értékeli, az eredményhirdetés április 18-án, kedden lesz. Az első három helyezett és az esetleges különdíjas verse szerepelhet a társaság Vár című folyóiratában, és tárgyi jutalmak is várhatók. A díjjazottakat külön értesítik a megadott e-mail-címen.