Egyedülálló fórum a fehérvári gazdaság érdekében

Néhány év kihagyás után újraszerveződött a Gazdasági – Önkormányzati Párbeszéd Tanács, mely eredetileg még 2003-ban alakult. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének javaslata alapján, az országban egyedülálló módon működő fórum újraindításának első találkozója a Városházán volt. A tanács tagjai egyeztettek az újbóli működésének részleteiről, valamint a helyi adókról és a város idei költségvetéséről volt szó.
2017.07.07. 07:50 |

A város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében megjelenteket a 2003-ban megalakult Gazdasági – Önkormányzati Párbeszéd Tanács újjáalakulásán. A tanácskozáson részt vett Brájer Éva, Égi Tamás és Mészáros Attila alpolgármester is.

Tóth István, az FMKIK alelnöke, a Gazdasági – Önkormányzati Párbeszéd Tanács társelnöke a találkozón hangsúlyozta: ahhoz, hogy egy város sikeres legyen, sikeres vállalkozások is kellenek. Ezért is fogalmazódott meg bennük évekkel ezelőtt ennek a tanácsnak a gondolata, mely Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kezdeményezésére alakult. Elmondta, hogy a kamara elnöksége üdvözli a fórum újraalakulását, mely az országban egyedülálló, és jelenleg sincsen a megalakulása óta követője.

Az értekezleten Déri László, az Adóiroda vezetője beszélt a helyi adóztatás helyzetéről, míg a város idei évi költségvetéséről, különböző beruházási programjairól a polgármester adott tájékoztatást. 

A Gazdasági – Önkormányzati Párbeszéd Tanács a város gazdasági életét érintő, szervezett keretek között működő egyeztető fórum, mely konkrét feladatok és távlati célok megvalósítása érdekében jött létre. Együttműködik a város gazdaságának fejlesztésében, az ehhez kapcsolódó stratégiai célok kialakításában. Nyolc taggal működik, melynek négy tagját az Önkormányzat, négy tagját az FMKIK delegálja. A most elfogadott javaslat alapján üléseiket félévente fogják megtartani.

Gazdaság

  1. Startup Meetup - negyedszer találkoznak a fehérvári startupperek

    Június 21-én csütörtökön 18 órától Startup Meetup lesz a Vörösmarty téri Konnektor közösségi irodában. Negyedszer találkoznak a fehérvári startupperek és érdeklődők, hogy tapasztalatot cseréljenek, kérdéseikre választ találjanak.

    2018.06.20.
  2. Adózói fórum lesz jövő héten pénteken Székesfehérváron

    A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága Adózói fórumot rendez Székesfehérváron, a Mátyás király krt. 4/B épület alagsori tárgyalójában 2018. június 22-én (pénteken) 11 órai kezdettel. Az előadáson tájékoztatót hallhatnak a résztvevők a július elsején induló Online Számla rendszerről, valamint a számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatásról. Az előadó Horváth Krisztián, a NAV Közép-dunántúli Tájékoztatási Osztály Tájékoztatási főreferense.

    2018.06.15.
  3. Genius Loci Díjat kapott a tehetségek támogatásáért Simon István egyéni vállalkozó

    A Petőfi Kultúrtanszék tetőteraszán rendeztek kisebb ünnepséget annak apropóján, hogy Simon István egyéni vállalkozó, a tehetségek támogatásáért Génius Lóci díjat kapott. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának duális partnerét az egyetem mellett Székesfehérvár alpolgármestere is köszöntötte.

    2018.06.11.
  4. Bokrétaünnep - jövő tavaszra lesz készen a Campus Sétány első üteme

    A Campus Sétány beruházója, a Lövölde Invest Kft. még tavaly kezdte meg a 25.000 m2 alapterületű, 199 lakást, garázsszinteket, üzleteket, belső kerteket magában foglaló 11 szintes lakóépület felépítését. A műszaki átadás 2019. tavaszán lesz, az első lakók ezt követően költözhetnek be Székesfehérvár egyik legjobb fekvésű területén megépült otthonaikba.

    2018.06.06.
  1. Új, 16 millió eurós présgépet avatott a Hydro Székesfehérváron

    Még tavaly szeptemberében jelentette be a Hydro, akkori nevén még Sapa, hogy nagyszabású beruházást valósít meg, amelynek keretében egy új présgép telepítésére, épületbővítésre és megmunkáló kapacitás fejlesztésére kerül sor Székesfehérváron. Az új présüzem a legfejlettebb technológiát jelenti, és új fejezetet nyit a fehérvári cég eddigi magyarországi tevékenységének történetében.

    2018.05.17.
  2. Mintegy 35 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg Fejér megyében 2019 végéig

    Székesfehérvár, a Megyeháza Díszterme volt az első állomása csütörtökön annak az országos rendezvénysorozatnak, amely a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projektjeinek eredményes megvalósítását segíti elő. „Helyi igényeken alapuló fejlesztésekről van szó, úgy mint felszíni csapadékvíz-elvezetés, utak, járdák, közterületek felújítása, épületenergetikai beruházások, óvoda, bölcsőde, egészségügyi alapellátás-fejlesztések” - emelte ki a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

    2018.05.17.
  3. Év Gyára címet kapott az Alba Regia Műszaki Kar stratégiai partnere

    Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának stratégiai partnere, Simon István lett a győztese a 3-10 milliárd forint közötti éves nettó árbevétel kategóriában az Év Gyára 2017 megmérettetésnek. Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend Magazin az Év Gyára versenyt, amelynek versenyidőszaka fél évet ölelt fel.

    2018.05.17.
  4. Ipar 4.0 - fórum az ipari robotika fejlődéséről a Városházán

    Az automatizáció, a digitalizáció meghatározta Ipar 4.0 egyik hatása a munkaerőpiac átrendeződése, amire az önkormányzatnak, a cégeknek, a felsőoktatási intézményeknek, a felnőttoktatási intézményeknek és a szakképző intézményeknek közösen gondolkodva kell felkészülniük – ezzel a céllal rendeztek fórumot hétfőn délelőtt a Városházán.

    2018.05.07.

Múzeumok éjszakája

Királyi Napok

Eseménynaptár

2018. Június
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek