-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Egy hónap és kiderülnek a felvételi ponthatárok
A felvételizőknek már csak egy hónapot kell várniuk arra, hogy kiderüljön, sikerült-e 2007-es felvételijük: a felvételi ponthatárok július 25-én válnak publikussá. A jelentkezőknek július 11-ig még van módjuk arra, hogy beküldjék a felvételihez szükséges dokumentumaikat, módosítsanak adataikon vagy megváltoztassák jelentkezési sorrendjüket. Az OFI tanácsolja, hogy nemcsak a feldolgozott érettségi eredményüket, hanem az egyéb felsőoktatási jelentkezéshez kapcsolódóan beküldött dokumentumaik feldolgozottságát is ellenőrizzék le a jelentkezők a www.felvi.hu weboldal „Az Én felvim" szolgáltatásának segítségével.
2007.06.25. 10:01 |
A felvételizőknek már csak egy hónapot kell várniuk arra, hogy kiderüljön, sikerült-e 2007-es felvételijük: a felvételi ponthatárok július 25-én válnak publikussá. A jelentkezőknek július 11-ig még van módjuk arra, hogy beküldjék a felvételihez szükséges dokumentumaikat, módosítsanak adataikon vagy megváltoztassák jelentkezési sorrendjüket.
A dokumentumbeküldés újdonsága, hogy az idén érettségizőknek nem kell beküldeniük az elért eredményeiket igazoló bizonyítvány vagy tanúsítvány másolatát. Az érettségi eredményeket esetükben a központi érettségi nyilvántartásból elektronikusan megkapja a felvételi adatbázist kezelő Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK).
Fontos viszont, hogy az idén érettségizettek a 12. évfolyam év végi osztályzatait igazoló bizonyítvány másolatát - amennyiben ennek figyelembevételét a tanulmányi pontok számításához kérik - haladéktalanul küldjék be.
Az OFI tanácsolja, hogy nemcsak a feldolgozott érettségi eredményüket, hanem az egyéb felsőoktatási jelentkezéshez kapcsolódóan beküldött dokumentumaik feldolgozottságát is ellenőrizzék le a jelentkezők a www.felvi.hu weboldal „Az Én felvim" szolgáltatásának segítségével. Bejelentkezés után az Eredményeim menüpontban megtekinthetik azokat a hitelesített eredményeket, amelyeket a pontszámításnál vizsgál a rendszer.
A felvételi adatbázisban rögzített jelentkezői adatok megváltoztatására tetszőleges alkalommal, míg a jelentkezési sorrend módosítására egyszeri alkalommal van lehetőség. Előbbire akkor van szükség, ha a rögzített adatok nem helyesek vagy az illetőnek a jelentkezés óta megváltoztak adatai. A korábban meghatározott sorrend módosítását az „életkörülmények" megváltozása indokolhatja (pl. költözés). Az is módosításra adhat okot, ha a jelentkező időközben rájött, hogy mégsem szívesen járna az általa megjelölt szakra.
A július 11-ig esedékes teendőkről, a pontok megállapításának menetéről folyamatos felvilágosítást nyújt az OFIK honlapja, a felvi.hu, ahol felvételi szaktanácsadás is folyik.