-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Egy este alatt ötször támadt - vádemelés az ámokfutó rablóval szemben
Az este folyamán a férfi öt másik nőt is megtámadott annak érdekében, hogy táskájukat megszerezze, egyiküket ököllel próbálta megütni, azonban a nő az ütés elől ki tudott térni, és a helyszínről elfutott. Ezt követően a vádlott a közelben egy férfit szólított meg, és tőle a mobiltelefonját lopta el. Nem sokkal ezek után a vádlott egy nőtől elkérte az esernyőjét, amit a sértett nem adott át. A vádlott ekkor megragadta az esernyőt, és megpróbálta a sértett táskáját is megszerezni, azt rángatni kezdte, és közben mintegy 4 méteren keresztül húzta a földön a nőt a táskával együtt. Ez után a nő fejéről levette a sapkáját, majd a helyszínről távozott. Még ugyanezen az estén - a fentiek után - a férfi feltörte egy autóbusz ajtaját, a gépjárműben értékek után kutatott, megpróbálta eltulajdonítani a sofőrülés fölött rögzített rádiót, azonban a cselekményét az autóbuszvezető észlelte és értesítette a rendőrséget.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ekkor a férfit őrizetbe vette.
A 2023. január 9 -től letartóztatásban lévő vádlottat a Székesfehérvári Járási Ügyészség 5 rendbeli rablással és 8 további bűncselekménnyel vádolja. Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlott beismerése esetén őt 11 év börtönbüntetésre ítélje. A férfi büntetőjogi felelősségéről a Székesfehérvári Járásbíróság dönt majd.